170 éve született Pozsony történetírója

Ortvay (eredeti nevén Orthmayr) Tivadar Károly 1843. november 18-án született a Krassó-Szörény megyei, román többségű, németek által kolonizált Csiklova községben, német katolikus családban. Az Ortvay nevet 1873-ban vette fel. Apja Károly, a selmecbányai bányászati akadémián végzett és a csiklovai bányák igazgatója volt, édesanyja horvát családból származott. A családi környezetben a társalgási nyelv a német volt. Ortvayt apja 1854-ben a nagyváradi premontrei gimnáziumba íratta be, ott tanult meg magyarul. A Csanádi egyházmegye teológiai líceumába 1862-ben jelentkezett. A szemináriumban a magyar gyakorlóiskola megszervezője volt, és ennek az egyletnek az elnöke lett. 1866-ban dicséretes előmenetellel fejezte be tanulmányait. Áldozópappá 1866. július 20-án avatták. Segédlelkész és hitoktató volt Nagykikindán, Oravicabányán és Fehértemplomban 1866 és 1870 között. A tudóstársadalom elismert tagjaAz 1870-es év fordulópont a fiatal, ambiciózus, tudósnak készülő Ortvay számára. A Csanádi egyházmegye vezetése méltányolta tudományos igyekezetét. Két, mellesleg névtelenül megjelent tanulmányára felfigyelve kinevezték Lugosra gimnáziumi tanárnak. Ott két évet töltött, de ez a rövid időszak nagyon fontos volt a számára. Ekkor kötött életre szóló barátságot az Eugen Neditsként született, szerb-magyar származású, a Bánát historikusának nevezett Szentkláray Jenővel. Szentkláray a Temesváron megjelenő Történelmi adattár Csanád egyházmegye hajdanához és jelenéhez című nagyszabású munkájához 1869-ben társszerkesztőnek hívta meg Ortvayt. Együtt összesen 42 füzetet szerkesztettek 1871 és 1874 között, melyek máig a délvidéki egyháztörténet megkerülhetetlen forrásának számítanak. Ortvay a magyarországi társadalomtudomány regionális intézményesedésében is tevékeny szerepet játszott. A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat létrehozását kezdeményezte 1872-ben. A társulat választmányi tagja lett. 1873-ban már a Pozsonyvármegyei Régészeti és Történelmi Egyesület alapító tagjai között találjuk. Ortvay 1872–1873-ban került Budapestre. Bonnaz Sándor csanádi püspök egy év fizetett szabadságot biztosított a számára, hogy az egyetemet látogassa, múzeumi és levéltári kutatásokat végezzen, képezze magát. Az adattár körül végzett alapos szerkesztői munkája felkeltette Ipolyi Arnold figyelmét, aki támogatni kezdte. A Szent István Társulatnál biztosított neki „szerény alkalmazást” és az akadémiai elit irányába egyengette lépteit. Ortvay ekkor már beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarára, majd doktori diszszertációján dolgozott. Doktori oklevelét 1874-ben szerezte summa cum laude minősítéssel, régészet, műtörténelem, numizmatika tárgyakból. Disszertációját Dácia feliratos emlékei és térképe Mommsen kiadásában címmel 1874. július 2-án a Magyar Történelmi Társulatban olvasta fel. Rómer Flóris pártfogásának köszönhetően 1873-ban a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárába került, valószínűleg nem kifejezetten vezető pozícióba (korabeli hivatalos néven „tiszti segéd” lett). Ezt a feladatot, melyet valószínűleg egy idő után terhesnek érzett, 1875-ig látta el, amikor Pozsonyba került. Tudományos karrierje – nem utolsósorban kitartó szorgalma miatt – gyorsan ívelt felfelé. Budapesten munkatársa lett az Archaeológiai Értesítőnek, az Archaeológiai Közleményeknek és az Egyetemes Magyar Encyklopédiának. Figyelemreméltó, hogy a magyarországi tudományos élet központjában, a Magyar Tudományos Akadémia hierarchizált és sajátos szokásjogra alapozott fellegvárában milyen gyorsan megtalálta a helyét. Fiatalon, 32 évesen elismerést szerzett. Külön kitüntetésnek tekinthető, hogy 1874- ben megbízták az akadémia Archaeológiai Értesítőjének a szerkesztésével. Az akadémia levelező tagjává 1875. május 26-án választották. Székfoglaló előadását két részben 1875. január 3-án és május 26-án tartotta Margum és Contra-Margum helyfekvése címmel. Szerbiában a római kori település, Margum topográfiai helyzetét pontosította gazdag forrásanyag ütköztetésével és a helyszín bejárásával. Fiatal kutatóként a magyarországi tudóstársadalom elismert tagja lett. Három évtized PozsonybanÖzvegy édesanyjával 1875- ben költözött Pozsonyba. Közéleti, kulturális, oktatási és közművelődési tevékenysége a városban három évtizedet ölelt fel. A Pozsonyi Jogakadémia nyilvános tanárává Ferenc József 1875-ben nevezte ki. Az egyetemes történelem nagy ókori korszakai mellett európai, magyarországi művelődéstörténetet és Magyarország „oknyomozó” történetét, a történeti „kútforrások” elemzését, tehát történeti módszertant és forráskritikát is tanított. Tanári évei a nyugodt és kiegyensúlyozott időszakot jelentették életében. A jogakadémia vezetése 1884-ben őt bízta meg a nagy múltú oktatási intézmény történetének megírásával. Az alapítás századik évfordulójára készült mű gazdagon adatolt és máig fontos alapmű. Pozsonyba költözése azonban nem jelentette, hogy kikerült volna a magyar történettudomány és régészet fő sodrából (gondoljunk például csak a Monumenta Vaticana Hungariae sorozat első két kötetének az elkészítésében játszott fontos szerepére). Tudományos és történelmet népszerűsítő tervei szintén új lendületet vettek. A gazdag pozsonyi és bécsi levéltári forrásanyag új témák bőséges tárházát jelentette. Pozsony legrégebbi pénzintézete, a város gazdasági, szociális és kulturális fejlődését folyamatosan támogató Pozsonyi I. Takarékpénztár 1892-ben ünnepelte alapításának ötvenedik évfordulóját. Ortvay Tivadart bízták meg egy reprezentatív várostörténet megírásával. Pozsony történetének első kötete 1892-ben jelent meg. A takarékpénztár vezetősége a városmonográfia későbbi munkálatait is segítette. 1893-ban erről így írtak: „Tekintettel a tudós szerző által nagy buzgósággal és fáradsággal összegyűjtött forrásanyagának gazdagságára, legalábbis még két kötetnek a megírására lesz szükség, hogy a város büszkeségét képezendő munka kezdetéhez méltóan befejeztessék.” A sorozat újabb kötetei a bank jelentős anyagi támogatásával láttak napvilágot. A szerzői honorárium, a szerkesztési munkák és kiadási költségek 1894 és 1905 között több mint 25 ezer koronát tettek ki. A folytatást is tervezték, amit a szerző 1916- os halála akadályozott meg. Ortvay az Orsolya-rend pozsonyi tanítóképző intézetének az igazgatója volt 1894 és 1900 között. Több közéleti tisztséget is elvállalt: tagja volt a Pozsonyi Közkönyvtár felügyelő bizottságának, Toldy Kör és a Közművelődési Társulat igazgató választmányának, a városi statisztikai hivatalnak, alelnöke volt a Pozsonyvármegyei Régészeti és Történelmi Egyesületnek. Érdemei elismeréséül 1902-ben a törvényhatósági bizottság tagjának választották. 1906-ban napközi gyermekmenhelyet alapított. Frigyes főherceg és felesége Izabella négy lányának 1895 és 1905 között volt a házi tanítója. Ortvay 1875-től 1906-ig Pozsonyban élt. 1904-ben nyugdíjas lett, de a pozsonyiak rábeszélésére még két évet tanított. A helyi polgárság 1906-ban bensőségesen búcsúztatta. A Pozsonyi Orvosi és Természettudományi Társulat, a Toldy Kör és a jogakadémiai segélyegylet tiszteletbeli elnökévé választotta, a város pedig díszpolgári címet adományozott neki. Az utolsó alkotói korszakBudapestre költözve az alkotómunka új szakasza, akadémiai munkásságának a kibontakozása következett. Régészeti, történelmi és klasszika-filológiai bizottságok tagjaként tevékenykedett, pályázatokat bírált el, elhunyt akadémiai tagok pályafutását értékelte. Az akadémiát anyagilag is támogatta. 50 ezer korona alaptőkéjű alapítványt hozott létre 1906-ban, melynek kamatait irodalmi célokra fordították. Ortvay számos jeles művet alkotott 1907 és 1916 között. Ezek közé sorolható akadémiai székfoglalóként elhangzott értekezése, Az ősember táplálkozása, mely nyomtatásban 1907- ben jelent meg. A hadtörténet mezejére is elkalandozott. A mohácsi csata okai és következményei című munkáját 1910-ben olvasta fel az akadémián. Korábbi pozsonyi levéltári kutatásaira és öthetes belgiumi gyűjtésre támaszkodva írta meg 1912-ben Mária, II. Lajos magyar király neje című életrajzát. Az akadémia ezért a munkáért 1916-ban Marczibányi-díjjal jutalmazta.Budapesten először a József körúton bérelt lakást. 1908-tól a Várban lakott, a Dísz téren, ahonnan 1912-ben a Várfok utcai házba költözött. 1916. június 25-én jobboldali szélütést kapott. Állapota nem javult, kórházba került. 1916. július 8-án hunyt el, pappá szentelésének – és ezzel együtt tudományos pályája indulásának – 50. évfordulóján. Érckoporsóját július 10-én szentelték fel a Kerepesi úti temetőben. Végrendelete szerint édesanyja mellett akart nyugodni Pozsonyban. A Nyugati pályaudvarról szeretett városába szállították, és 1916. július 11-én a Szent András-temetőben helyezték örök nyugalomra. Az engesztelő szentmisét július 12-én az Orsolya-rendi apácák templomában mutatták be. Ma is elmondható: Ortvay Tivadar munkássága terjedelmes, tematikában sokrétű. Forráskezelése alapos. Történelemmel, művészettörténettel, régészettel, éremtannal, paleontológiával, történeti földrajzzal, gazdaságtörténettel és a kultúrtörténet számos alterületével, így egyebek között műgyűjteményekkel, az éghajlat, halászat és vízgazdálkodás történetével is foglalkozott. Politikai és közjogi értekezéseket, akadémiai életrajzokat és útleírásokat írt. Megjelent dolgozatainak száma megközelíti a 350-et. Pozsony és Pozsony megye város-, illetve helytörténetéről 111 közleménye jelent meg. Gaucsík István