Klímaaktivisták borsólevessel öntöttek le egy Van Gogh-festményt Rómában

Klímaaktivisták borsólevessel öntöttek le egy Van Gogh-festményt Rómában

Klímaaktivisták borsólevessel öntötték le Vincent van Gogh Rómában kiállított, A Vető című festményét, majd az éghajlatváltozás ellen tiltakozva a falhoz ragasztották magukat.

Az Utolsó generáció (Last Generation) nevű környezetvédő csoport három tagja a római Palazzo Bonaparte épületében kiállított festmény leöntése után a globális felmelegedés, a klímaváltozás és a fosszilis energiahordozók ellen felszólító szlogeneket kiabált.

Az aktivistacsoport a legújabb fellépését követően nyilatkozatban úgy fogalmazott: a szóban forgó ügyeknek, amelyek ellen tiltakoznak, „a hírcsatornák és a politikai napirendek legelején lenne a helyük, ehelyett csak az ehhez hasonló, »botránykeltő« tevékenységekkel kapcsolatban kerülnek szóba”.

Az ezúttal célponttá vált mű témája egybecseng a csoport állásfoglalásával, miszerint kérdésesnek tartják, hogy egy olyan jövőben is fennmarad a művészet védelme, „ahol nehezünkre esik mindenki számára elegendő ételt biztosítani”. Felhívják a figyelmet továbbá arra a nagy kárra, amelyet az idei rendellenes hőség és aszály okozott az olasz mezőgazdaságnak.

Hozzátették: „az élet és a művészet iránti szeretetből cselekszünk”.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter határozottan elítélte az aktivisták tevékenységét. „A kultúrát, amely identitásunk kulcsfontosságú részét képezi, védeni és óvni kell, nem pedig holmi megafonként használni az újabb tiltakozásokhoz” – fogalmazott a miniszter.

A környezetvédő csoport mintegy két héttel ezelőtt hasonló támadást intézett Claude Monet-nak a németországi Potsdam múzeumában kiállított, Szénaboglyák című festménye ellen, azt burgonyapürével öntötték le.

A római kiállításra kölcsönadott, a hollandiai Kröller-Müller Múzeum tulajdonában lévő Van Gogh-festményt üveg védte, így nem keletkezett rajta kár – ellentétben a festőnek a londoni Nemzeti Galériában őrzött, Napraforgók című művével, amelyet nemrég paradicsomlevessel öntöttek le, kisebb sérülést ejtve rajta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?