Zúgolódik az Európai Parlament

Brüsszel. Az Európai Parlament több ponton nem ért egyet azzal a megállapodással, amely az EU-országok külügyminiszterei között jött létre a reformok következő szakaszának előkészítésére létrehozandó tanácskozó gyűlésről, a konventről.

Brüsszel. Az Európai Parlament több ponton nem ért egyet azzal a megállapodással, amely az EU-országok külügyminiszterei között jött létre a reformok következő szakaszának előkészítésére létrehozandó tanácskozó gyűlésről, a konventről. Értesülések szerint Nicole Fontaine asszony, az EP elnöke hamarosan tiltakozó levelet küld az ügyben Guy Verhofstadtnak, az EU soros elnökségét betöltő Belgium miniszterelnökének. A külügyminiszterek a hét elején Luxembourgban tartott tanácsülésükön, a belga elnökség által előterjesztett kompromisszumos tervezet alapján jutottak egyetértésre a konvent összetételével és mandátumával kapcsolatos legfontosabb kérdésekben. Megállapodtak arról is, hogy a testületben a tagjelölt országok egyenrangú félként – de szavazati jog nélkül, tehát gyakorlatilag megfigyelői státusban – képviseltethetik magukat. Az EP alkotmányügyi bizottságának csütörtöki ülésén éles bírálatok érték a miniszteri tanács elképzeléseit. A képviselők kifogásai részletkérdéseket és lényegi elemeket egyaránt érintenek. Az utóbbiak közé tartozik a tanácsnak az az álláspontja, amely szerint a konventnek nem végleges szövegtervezet kidolgozására, hanem csak alternatívák előterjesztésére kell megbízatást kapnia. A tavaly decemberi nizzai EU-csúcson született döntés értelmében a következő kormányközi konferencián megállapodásra kellene jutni a közösség és a tagországok hatásköreinek megosztásáról, az alapszerződések leegyszerűsítéséről és átszerkesztéséről, a nemzeti parlamenteknek az integrációban játszott szerepéről, valamint az alapvető jogok európai chartájának jogi státusáról. Ezt a tervek szerint 2004-ben összehívandó konferenciát készítené elő a konvent, amely a kormányok, az EP, a nemzeti parlamentek, valamint az EB képviselőiből állna. Giorgio Napolitano, az alkotmányügyi bizottság elnöke szerint a miniszterek álláspontjával ellentétben alapvető fontosságú lenne, hogy a konvent konszenzus elérésére törekedjen, viszont a kormányok ezzel nem értenek egyet. A konvent létrehozásáról a decemberben Laekenben tartandó EU-csúcson kellene végleges döntést hozni, hogy a testület a tervezett időpontban, a jövő év elején elkezdhesse munkáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?