Zeman még június 15-e előtt újra kormányfőnek nevezi ki Babišt

Andrej Babiš, Miloš Zeman
Prága |

Milos Zeman cseh államfő még június közepe előtt második alkalommal is Andrej Babist nevezi ki miniszterelnöknek, és hivatalosan megbízza az új kormány megalakításával. Ezt maga Zeman közölte hétfőn este a közszolgálati Cseh Televízió által sugárzott rövid interjúban. 

Andrej Babisnak, aki az októberi választáson győztes ANO mozgalom elnöke, az első kormányalakítási kísérlete januárban megbukott. Babis és kormánya azóta ügyvezetőként irányítja az ország ügyeit. "Andrej Babist még június 15-e előtt biztosan kinevezem kormányfőnek" - jelentette ki a cseh államfő. Megjegyezte, hogy a kinevezés pontos dátumát néhány napon belül határozza meg. Zeman kifejtette: eljárásával fel akarja gyorsítani a kormányalakítást, és bizonyos nyomást kíván gyakorolni a Cseh Szociáldemokrata Pártra (CSSD), amely június 14-ig belső szavazáson dönti el, hogy kormánykoalícióra lép-e az ANO-val. 

Az államfő szerint a pártszavazás eddigi lefolyása azt jelzi, hogy a szociáldemokraták többsége a koalíció mellett teszi le a voksát. "Ha nem ez lenne az eredmény, van egy B-tervem is. Arról azonban előbb Andrej Babist fogom tájékoztatni" - szögezte le Zeman. Hozzátette: nem előrehozott választásról van szó.

A köztársasági elnök, miután kormányfővé nevezi ki Babist, két hetet ad neki, hogy előterjessze kormánya tagjainak névsorát. Az új kormány iránti bizalmi szavazásra a parlamenti alsóházban július végén kerülhet sor - vélekedett Zeman. Nem zárta ki, hogy a parlament ülésén személyesen is részt vesz. 

"Amennyiben június közepéig valóban újra kormányfővé nevez ki az államfő, akkor a kormány minisztereinek névsorát két hét alatt előterjesztem" - reagált az elnöki bejelentésre Babis.

A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint az új kormányt az ANO és a CSSD koalíciója alkotná, amelyet a kommunisták valamilyen módon támogatnának vagy megtűrnének. Erre azért van szükség, mert az ANO-nak és a CSSD-nek a 200 tagú képviselőházban 93 képviselője van (78 és 15), és csak egy harmadik erő segítségével kaphatja meg a bizalmat a kormányzáshoz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?