Zeman: Csehországban jelentéktelen mennyiségben állítottak elő a Novicsok idegméregből

Miloš Zeman
Prága |

Csehországban jelentéktelen mennyiségben állítottak elő a Novicsok idegbénító hatású méregből - közölte csütörtökön Milos Zeman cseh államfő a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott egyik műsorban.

"Előállítottunk és tároltunk is a Novicsokból, igaz nem nagy mennyiségben. Tudjuk, mikor és hol. Nem leszünk képmutatók. Nem kell erről hazudni" - mondta a cseh elnök a katonai hírszerzés (MZ) jelentésére hivatkozva.

Zeman március végén arra utasította a civil elhárítást (BIS) is, vizsgálja meg, hogy Csehország területén valóban nem gyártották vagy nem tárolták-e a Novicsok nevű idegmérget, amelyet a Nagy-Britanniában élő Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya elleni támadáskor használtak. Korábban ugyanis Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Rosszija 24 orosz hírtelevízióban közölte, hogy a legnagyobb valószínűséggel Csehországból, Szlovákiából, Nagy-Britanniából vagy Svédországból származik a Novicsok idegméreg.

Zeman szerint a BIS jelentésében az MZ-vel ellentétben azt a következtetést vonta le, hogy nem Novicsokot teszteltek Csehországban. Az államfő hangsúlyozta, hogy a két hírszerző szerv jelentéseit tanulmányozva az MZ álláspontját részesítette előnyben. 

"A védelmi minisztérium Brünn városában lévő tudományos-kutató intézetében tavaly novemberben kísérleteket végeztek az A-230-as nevű idegbénító méreggel. Mennyisége nagyon kicsi volt. A tesztelést követően (teljesen) megsemmisítették" - mondta Zeman.

A cseh katonai hírszerzés szerint az A-230 a Novicsok idegmérgek osztályába tartozik.

Zeman szerint nincs semmi elítélendő abban, hogy kis mennyiségben előállítottak és tároltak is a vegyszerből. Mint mondta, "van egy csodálatos vegyi védelmi alakulatunk, amelynek elengedhetetlen, hogy ellenszereket keresve tanulmányozza a mérgeket". 

A cseh kormány, katonai szakértők és a cseh Nukleáris Biztonsági Intézet is egyöntetűen azt állították, hogy sosem állítottak elő Novicsok idegmérget az országban.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt idén március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként az MI6 brit külső hírszerzés ügynöke volt, ami miatt hazájában börtönbüntetésre ítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. A brit szakértői vizsgálat megállapítása szerint a támadást a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyaggal követték el. London a merénylettel Oroszországot gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?