Zelenszkij: Ukrán szakértők is részt vesznek a lengyelországi rakétaincidens vizsgálatában

zelenszkij k

Ukrán szakértők is részt vesznek a kedden történt lengyelországi rakétaincidens körülményeinek kivizsgálásában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Bloomberg New Economy Forum elnevezésű rendezvényen.

„Tegnap megkaptuk a megerősítést, hogy szakembereink részt vesznek a nyomozásban. A vizsgálat befejezéséig nem tudjuk pontosan megmondani, hogy melyik rakéta vagy azok részei estek Lengyelország területére. De láttunk képeket a kráter átmérőjéről. Ezt nem okozhatták csupán egy légelhárító rakéta maradványai” – mondta Zelenszkij.

Hangsúlyozta: mindenkinek meg kell értenie, hogy aznap az orosz erők körülbelül 100 rakétát lőttek ki Ukrajnára. „Hálás vagyok a világnak, amiért légvédelmi rendszerekkel támogatja Ukrajnát. Nem ez az első eset, hogy egy orosz rakéta részei egy másik ország területére esnek" – jegyezte meg az ukrán elnök. Kijelentette: „nem tudja pontosan", hogy ezúttal mi történt.

„A világ sem tudja száz százalékban. Meggyőződésem, hogy orosz rakéta volt. Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön” – ismételte meg Zelenszkij.

Az ukrán elnök a Telegram üzenetküldő alkalmazáson videót tett közzé egy orosz rakéta csütörtök reggeli becsapódódásáról a kelet-ukrajnai Dnyipro városában. „Itt egy újabb megerősítés Dnyipróból, hogy az (orosz) terroristák békét akarnak. Egy békés város reggele és az emberek vágya, hogy a megszokott életüket éljék. Rakétatámadás! A terrorista állam valójában annyi fájdalmat és szenvedést akar okozni az ukránoknak, amennyit csak lehetséges” – írta a felvételt kisérőszövegében.

Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy a régió központjában, Dnyipróban két infrastrukturális létesítményben keletkeztek károk, és 14 polgári lakos sérült meg, köztük egy 15 éves lány.

Az ukrán légierő közölte, hogy csütörtök reggel az orosz erők 18 rakétát és 6 drónt lőttek ki Ukrajna területére. Jurij Ihnat, a légierő szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy több mint tíz Sz-300-as rakétát lőttek ki az orosz erők. A Kaszpi-tenger térségéből és a volgodonszki régióból stratégiai repülőgépeket is bevetettek. Kilenc repülőgép vett részt az Ukrajna elleni csapásokban, 18 rakétát lőttek ki – mondta. A légierő képviselője megjegyezte, hogy ezúttal nem sikerült olyan hatékonyan semlegesítenie a légvédelemnek a légi célpontokat, mint kedden, így egyes objektumokat találat ért. Tisztázta, hogy az ellenség a dnyipropetrovszki régió gázipari és védelmi vállalatait sújtotta. Az Az oroszok emellett Kijev térsége és a központi régiók ellen is rakétatámadásokat indítottak.

Ihnat kiemelte, hogy a központi légi parancsnokság felelősségi övezetében négy rakétát semmisítettek meg. Ezenkívül a pilóták lelőttek hat iráni gyártású Shahíd drónt, amelyeket az orosz erők Fehéroroszország területéről indítottak.

Olekszandr Sztaruh, Zaporizzsja megye kormányzója arról adott hírt, hogy éjszaka orosz rakétatámadás érte a régióban lévő Vilnyanszk települést, aminek következtében legalább négy helyi lakos életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?