Zavargásba torkollt egy tüntetés Kolumbiában, sokan megsérültek, halottak is vannak

Zavargásba torkollt egy tüntetés Kolumbiában, sokan megsérültek, halottak is vannak

Tízezrek vonultak Kolumbia utcáira, hogy a kormány tervezett adóreformja ellen tüntessenek, a zavargásokba torkolló megmozdulásokon legalább két ember meghalt, további 44 megsérült, 26-ot pedig őrizetbe vettek.

Több városban mintegy 50 ezren vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak az adóreform ellen, amelynek célja, hogy adókedvezményeket csökkentsen, és növelje a jövedelemadót egyes csoportok esetében, illetve eltörölje az adómentességet számos áru és szolgáltatás esetében. A kormány így próbálná kompenzálni a koronavírus-járvány által okozott államháztartási hiányt.

A hatóságokra hivatkozó csütörtöki hírügynökségi jelentések szerint a tiltakozásokon jelentős anyagi kár is keletkezett, autókat és autóbuszokat, illetve buszmegállókat rongáltak meg.

A helyzet a délnyugat-kolumbiai Caliban volt a legfeszültebb, ahol misak őslakosok egy csoportja ledöntötte a várost alapító Sebastián de Belalcázar spanyol konkvisztádor szobrát. Jorge Iván Ospina, Cali polgármestere kiállt a tüntetéshez való jog mellett, mindazonáltal sajnálatát fejezte ki a vandalizmus miatt. A polgármester szerint a város keleti részén egy ember életét vesztette a tüntetésekhez köthető, de egyelőre tisztázatlan események közepette.

Egy másik ember a Huila megye székhelyén, Neivában tartott tiltakozásokon vesztette életét, az előzetes feltételezések szerint epilepsziás roham következtében.

Daniel Palacios belügyminiszter tájékoztatása szerint a tüntetéseken 44 rendőr megsérült, 30 közülük Caliban. Huszonhat embert vettek őrizetbe hat városban, közülük 19-et a fővárosban, Bogotában – tette hozzá.

A rendőrség és a kormány egyelőre nem számolt be civil áldozatokról, de a Campana Defender la Libertad nevű helyi jogvédő szervezet négy halottról és csaknem 50 sérültről tájékoztatott.

Bogotában ismeretlenek megtámadták az RCN Televisión nevű kolumbiai kereskedelmi televízió és a hozzá tartozó NTN24 nemzetközi televíziós csatorna épületeit. A csatornák igazgatói közleményükben elítélték a támadást.

Iván Duque kolumbiai elnök Twitter-bejegyzésében elítélte a „vandál cselekményeket”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?