WikiLeaks: kiadják Assange-t Svédországnak

London |

<p>Jóváhagyta Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának svédországi kiadatását csütörtökön az ügyben első fokon eljáró londoni bíróság.</p>

A 39 éves ausztrál állampolgárt - akinek portálja hozzávetőleges becslések szerint 250 ezer bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyt szivárogtatott ki - a svéd hatóságok kérésére, hivatalosan szexuális bűncselekmények gyanújával decemberben vették őrizetbe Nagy-Britanniában.
A rendkívüli nemzetközi sajtóérdeklődéssel kísért kiadatási eljárás a magas biztonsági fokú, hírhedt délkelet-londoni börtön, a Belmarsh mellett működő, szintén szigorúan őrzött magisztrátusi bíróságon kezdődött e hónap elején, és a bíró csütörtökön úgy rendelkezett, hogy Assange kiadható Svédországnak.
Assange ügyvédei az eljárás során több fronton támadták a kiadatási kérést, amelyet a svéd hatóságok európai elfogató paranccsal együtt nyújtottak be a brit hatóságoknak.
A WikiLeaks-alapító védői egyrészt azzal érveltek, hogy Assange ellen még Svédországban sem emeltek vádat, csak gyanúsítják egy olyan bűncselekmény ügyében, amelynek elkövetését védencük tagadja.
Az ügyvédek szerint emellett fennáll annak a kockázata is, hogy a svéd hatóságok kiadják Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.
Geoffrey Robertson, az ügyvédi csapat vezetője még azzal is megpróbált érvelni, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak.
Robertson a bíróságon kijelentette: prominens amerikai közéleti személyiségek tettek egyenes utalásokat arra, hogy a WikiLeaks alapítóját ki kellene végezni. Az ügyvéd szerint Sarah Palin, a republikánusok egykori alelnökjelöltje egy ízben azt mondta, hogy Assange-t "úgy kell levadászni, mint az al-Kaida (terrorhálózat) tagjait".
Assange védői megkérdőjelezték azt a svéd hatósági álláspontot, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz.
A londoni bíróság eljáró bírája azonban csütörtöki végzésének indoklásában "eljárásjogilag korrektnek" nevezte a svéd kiadatási kérelmet, és elvetette azokat az érveket, hogy Assange nem számíthatna méltányos bírósági eljárásra kiadatása esetén.
A svéd vádhatóság többrendbeli szexuális bűncselekménnyel gyanúsítja Assange-t, aki tavaly Svédországban élt egy ideig, és két svéd nő tett feljelentést ellene nemi erőszak, illetve szexuális zaklatás vádjával.
Assange védői a végzés után bejelentették, hogy fellebbeznek. Erre hét napjuk van; utána a fellebbviteli fórumnak negyven nap alatt kell elbírálnia a fellebbezést.
Assange-t decemberi őrizetbe vétele után kilenc napig a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedt börtönében tartották fogva, ügyvédjei szerint "dickensi körülmények között". Itt raboskodott annak idején más kemény bűnözőkkel együtt Ronald "Ronnie" Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablója is, akinek harminc évet kellett volna ülnie, ha nem szökik meg nem egészen harminc hónap után.
Assange ügyvédei mindazonáltal elérték védencük szabadlábra helyezését, igaz, komoly áron: a WikiLeaks-alapítónak 200 ezer font készpénzóvadékot és további 40 ezer font biztosítékot - vagyis összesen csaknem 80 millió forintnak megfelelő összeget - kellett letétbe helyeznie annak fejében, hogy szabadlábon védekezhessen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?