Washington elrendelte jemeni nagykövetségének kiürítését

Washington |

<p>Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet támadásától tartva az Egyesült Államok külügyminisztériuma kedden elrendelte jemeni nagykövetségének kiürítését.</p>

A kiadott közlemény szerint terrortámadás veszélye miatt kimenekítik Jemenből azokat az amerikai kormányzati munkatársakat, akiknek jelenléte nem feltétlenül szükséges. Mivel "rendkívül nagy" a terrortámadás veszélye, az ország azonnali elhagyására szólították fel az amerikai állampolgárokat.     "A terrorszervezetek, köztük a al-Kaida arab-félszigeti ága (AQPA) igen tevékenyek Jemen-szerte. Az amerikai kormányt nagyon aggasztja az amerikai állampolgárokat, amerikai létesítményeket, amerikai és nyugati érdekeltségeket fenyegető esetleges támadás veszélye" - tartalmazza a dokumentum.     A külügyminisztériumi figyelmeztetést néhány órával azután adták ki, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat négy feltételezett tagja meghalt kedden Jemenben, feltehetően egy pilóta nélküli amerikai repülőgép támadásában. Hivatalos információk szerint a légicsapást a jemeni fővárostól, Szanaától mintegy száz kilométerrel keletre, Márib tartományban hajtották végre.     Korábban 19 amerikai képviseletet zártak be a Közel-Keleten és Afrikában. Amerikai titkosszolgálati tisztviselők és közel-keleti diplomaták közölték: a nagykövetségek bezárását az indokolta, hogy elfogták Ajman az-Zavahri al-Kaida-vezér egy titkos üzenetváltását, amelyben nagy támadás végrehajtására utasítja helyettesét Jemenben. (Frissítve: 12:08) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?