Von der Leyen: nem térhetünk vissza az orosz energiafüggőséghez

Ursula von der Leyen

Semmilyen körülmények között nem térhetünk vissza az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséghez – szögezte le Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német, ellenzéki, jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) düsseldorfi újévi fogadásán szombaton.

„Ez generációs feladat, amellyel meg kell birkóznunk” – szögezte le a német politikus. Von der Leyen ugyanakkor a német ipar egyik központjának számító Észak-Rajna-Vesztfáliában hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem nem mehet a gazdaság rovására.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a brüsszeli testület vezetője szerint „alábecsülte az ukrajnai nép bátorságát és ellenállóképességét, akárcsak az európaiak összetartását”.

„Putyin arra számított, hogy az olaj-, szén-, és földgázfüggőségünk miatt zsarolhat minket”, de ezeket a számításokat keresztbe húzta, hogy Németország más országoktól kezdett energiahordozókat beszerezni – hangoztatta von der Leyen.

A kereszténydemokrata politikus szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában minden adott ahhoz, hogy a tartomány megerősödve kerüljön ki a tiszta energiára való átállásból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?