Vita a horvát sajtóban a spliti vasúti szerencsétlenség okairól

Zágráb/Budapest |

<p>Bár a hatósági vizsgálat eredményeire még várni kell, a horvát sajtóban vita bontakozott ki arról, hogy a sínekre permetezett gyomirtó és tűzgátló szer okozhatta-e a Split mellett pénteken történt vasúti szerencsétlenséget.</p>

A rendőrség eddig nyolc embert vett őrizetbe a balesettel összefüggésben, és a horvát lapok azt írják, hogy mindnyájan kapcsolatba hozhatók a gyomok szaporodását, illetve a talpfák meggyulladását gátló szer beszerzésével.
    Az anyagot az Intrade nevű horvát cég forgalmazta, és ugyanennek a vállalatnak az emberei vitték fel a vegyületet a sínekre. A sajtóban megjelent híresztelésekre reagálva a vállalat közölte, hogy a vízalapú, TG-300 nevű szert a Universal Fire Shield nevű floridai cég gyártja, használatához beszereztek Horvátországban minden szükséges engedélyt, és a gyártó előírásai szerint vitték fel a sínekre, a horvát vasúttársaság felügyelete mellett. A vállalat felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a szert világszerte használják, például a New York-i és a kaliforniai vasutaknál is ezzel végzik a pályakezelést.
    Az amerikai gyártónál közölték a Vecernji List című zágrábi lappal, hogy a szóban forgó szert több mint tíz éve forgalmazzák, és eddig nem érkezett rá panasz. Vízalapú vegyületről van szó, nincs benne olaj, vagyis nem síkosít, és rá lehet vinni közvetlenül a sínekre is. A vegyületet emellett közutak és villanypóznák kezelésére is használják.
    A Slobodna Dalmacija című lap megszólaltatott egy tekintélyes német igazságügyi műszaki szakértőt, Vatroslav Grubisicot, aki nem zárta ki ugyan, hogy a szóban forgó szer volt az elsődleges oka a balesetnek, de hozzátette: nincs tudomása arról, hogy a világban valaha is történt volna emiatt vonatszerencsétlenség.
    A horvát vasúttársaság a spliti Cian nevű vállalatot bízta meg azzal, hogy tisztítsa le a sínekről a TG-300-as gyomirtót. A használati utasításnak megfelelően a szert vízzel mosták le - elvileg már egy eső is elegendő lett volna ehhez -, de alatta ismeretlen eredetű sárgás, ragadós szurokszerű anyagot találtak, amely vékony filmréteget képezett a síneken. Matko Basic, a Cian mérnöke közölte, hogy a gyomirtó könnyen lejött vízzel, de a szurkos anyag egyelőre ellenáll mindennek.
    Ivan Medek, a vasúttársaság ökológiáért és tűzvédelemért felelős osztályának letartóztatott vezetője közölte a Vecernji Listtel, hogy nem vétkes, a kormány által elfogadott tűzvédelmi tervvel összhangban cselekedett, amelynek 19. pontja kötelezettségeket ró a horvát vasúttársaságra is.
    A Zágrábból Splitbe tartó személyvonat pénteken siklott ki a Split melletti hegyvidéken. A vonat egy lejtőn gyorsulni és inogni kezdett, nem tudott fékezni, majd kisiklott. A szűk szurdok szikláinak köszönhetően nem zuhant a közeli, több száz méter mély szakadékba. A balesetben hat ember életét vesztette, 55-en megsérültek.
    A tragédia után egy órával a baleset helyszínére küldtek egy pályafenntartó kocsit, amely ugyanott kisiklott, mert szintén nem tudott fékezni. A sérültekért küldött vonat kereke is megcsúszott, ezért nem érkezhetett meg a tragédia helyszínére. A három eset azonnal a gyomirtóra terelte a hatóságok gyanúját. Sík terepen egy tesztszerelvénnyel vizsgálták a fékek viselkedését, és ez a vonat is csúszott, miután a sínekre rávitték a gyomirtó permetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?