Visszatér Afganisztánba Haníf Atmar volt külügyminiszter

Afganisztán k

Visszatér Afganisztánban Haníf Atmar volt külügyminiszter – közölte vasárnap az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió a hatalomra került tálibok képviselőit idézve.

A híradás szerint a tálibok kapcsolatba léptek Atmarral, és a politikus hazatér. A tálibok tárgyalásokat folytatnak a volt afgán hatalom más tisztségviselőivel is a hazatérésről. Egyik képviselőjük úgy nyilatkozott a hírtévének, hogy „a tálibok komoly tárgyalásokat folytatnak minden féllel a széles képviselettel rendelkező kormány megalakítása érdekében”.

Az al-Dzsazíra vasárnap arról is hírt adott, hogy a tálibok szabadon engedték a hatalomátvétel előtt ellenük harcoló afgán biztonsági erők 145 kommandósát a nyugat-afganisztáni Herát tartományban.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni államfő pedig elmenekült az országból. A tálibok két napra rá közölték, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre. Bátorították a nőket, hogy csatlakozzanak az új kormányhoz. A tálibok közölték, hogy békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal, tiszteletben tartják a nők jogait az iszlám törvények keretében.

A tálibok ígéretei ellenére sokan tartanak attól, hogy hatalomra kerülésükkel visszatérnek az 1996 és 2001 közötti hatalmuk idején életben lévő szigorú iszlám törvénykezéshez (saría). Akkor egyebek mellett megtiltották a nők munkavállalását,  a bűncselekményeket pedig gyakorta kivégzéssel vagy végtaglevágással büntették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?