Világszerte tüntetések voltak Izrael gázai hadművelete miatt

<p>Ezrek tüntettek vasárnap is a Gázai övezet ellen indított izraeli szárazföldi hadművelet ellen a világ számtalan városában. Athénban, Oslóban és Bejrútban erőszakba torkollott a tiltakozás. Teherántól Damaszkuszig ezrek vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a már több mint 500 palesztin életét kioltó izraeli légicsapások, illetve szárazföldi műveletek miatt.</p>

A libanoni fővárosban a rendőrök vízágyúkat és könnyfakasztó gránátokat vetettek be, hogy távolabb szorítsák a tüntetőket az amerikai nagykövetségtől. Isztambulban több mint ötezren demonstráltak az utcákon. A tömeg palesztin zászlókat lengetett, valamint Ehud Olmert izraeli kormányfő és George Bush amerikai elnök képmásait égette. Marokkóban a rendőrség becslése szerint ötvenezren gyűltek össze békés felvonulásra, míg Ammánban két demonstrációt is tartottak. A jordániai parlament iszlamista ellenzéki képviselői azt követelték a kormánytól, hogy függessze fel a kapcsolatokat Izraellel.

Görögországban Athénban és Szalonikiben tüntettek több ezren. A fővárosban két demonstrációt is tartottak, mindkettőt az izraeli, illetve az amerikai nagykövetségnél. A kommunisták felhívására összegyűlt háromezer ember cipőkkel ütötte Olmert és Bush képmásait, majd felgyújtották azokat. Más baloldali csoportok és az arab egyetemisták szövetségei által összehívott tüntetők amerikai és izraeli zászlókat égettek. Többségük békésen távozott, de néhány anarchista kövekkel hajigálta meg a rohamrendőröket, bankfiókokat gyújtott fel és autókat rongált meg. Őket könnygázzal és hanggránátokkal kergették szét.

Oslóban ugyancsak könnygáz gránátokat vetettek be a rendőrök a köveket és tojásokat hajigáló tüntetők ellen. Délután öt órakor gyűlt össze néhány száz ember előre be nem jelentett tüntetésen az izraeli nagykövetségnél. A rendőrség félóra múlva távozásra szólította fel őket, de hasztalan, ezért vetett be könnygázt az erőszakossá vált tömeg ellen.

Brüsszelben több mint ezren, más belga városokban kevesebben ugyan, de szintén tüntettek. Varsóban, az izraeli nagykövetség előtt a "gázai mészárlás leállítására" szólítottak fel a demonstrálók.

Kanadában is folytatódtak a tüntetések: Montrealban mintegy ötezren vonultak fel békésen Izrael-ellenes jelszavakat skandálva. Lawrence Cannon kanadai külügyminiszter vasárnapi közleményében "tartós és életképes" tűzszünetet szorgalmazott, amelynek a Hamász rakétatámadásainak leállításával kell kezdődnie. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?