Vigyázzon! Több a kocsifeltörés a szomszédban! (fotó)

Tatabánya |

<p>Több száz figyelmeztető  táblát helyezett ki megye szerte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, a várt eredmény elmaradt, nem csökkentek a gépkocsifeltörések.</p>

A kis kockázattal járó, gyorsan elkövethető bűncselekmény ismét egyre gyakoribb a megyében, pedig könnyűszerrel megelőzhetők lennének - tájékoztatta az Új Szó Online-t Léber Gabriella, a megyei főkapitányság szóvivője szerdán.

Temetők, bevásárlóközpontok, turisztikai célpontok parkolóinak bejáratánál helyezte ki felhívását a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Arra figyelmeztetik az állampolgárokat, hogy ne hagyjanak értéket az autóban. A bűnözőknek egy perc is elegendő, hogy az ablakot betörve kiemeljék az autóban hagyott táskát vagy más értéket és elmeneküljenek. Sokszor a rongálási kár többszöröse annak, amit a tolvajok magukkal visznek. Kedden Oroszlányban fordult elő ilyen eset. A gépkocsifeltörők zsákmánya a hivatalos okmányokon túl, mindössze 6.000 forint volt, miközben az autó javítási költsége ennek a többszöröse lesz.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy semmilyen értéket ne hagyjon az autóban jól látható helyen. Az sem megoldás, ha a táskákat egy kabáttal, vagy takaróval takarják le, az ugyanis szintén árulkodó jel lehet a gyakorlott tolvajoknak, így azokat tegyék a csomagtartóba, de a legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha magukkal viszik, még akkor is, ha csak néhány percre hagyják el az autót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?