VIDEÓ: Sajtóirodáknak otthont adó toronyházat döntött romba egy izraeli légicsapás a Gázai övezetben

VIDEÓ: Sajtóirodáknak otthont adó toronyházat döntött romba egy izraeli légi csapás a Gázai övezetben

Egy izraeli légicsapás a Gázai övezetben romba döntött szombat délután egy 12 emeletes épületet, amely több médium irodájának, köztük az AP amerikai hírügynökségnek és az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak is otthont adott.

A művelet előtt egy órával az izraeli hadsereg figyelmeztetést adott ki, hogy ürítsék ki az épületet, amelyet azonnal meg is tettek. A katari székhelyű al-Dzsazíra élőben közvetítette, ahogy az épület összeomlott. „Ezt a csatornát nem fogják elhallgattatni, ezt most garantálhatjuk” – kommentálta a képsorokat a hírtelevízió újságírója.

Hétfő óta ez volt az ötödik toronyház, amelyet az izraeli légierő lerombolt.

 

Az izraeli hadsereg a Twitteren azt közölte, hogy a toronyház bombázásával az iszlamista Hamász katonai hírszerzését vették célba. „Az épületben civil médiumok irodái működtek, de ezek mögött a Hamász terrorszervezet rejtőzött, és a sajtóirodákat emberi pajzsként használták fel” – közölték. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász a katonai felszereléseit szándékosan a Gázai övezet sűrűn lakott városnegyedeiben helyezte el.

A toronyház megsemmisülése után a Hamász egy szóvivője jelezte, meg fogják torolni a légicsapást, és Tel-Aviv úgy készüljön, hogy „a Föld is beleremeg majd” a palesztinok válaszába.

Pár órával korábban egy háromemeletes lakóházat ért találat Gázában, a csapásban két nő és nyolc gyerek életét vesztette. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász hírszerzési központját, valamint alagutakat támadtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?