Vészesen csökken Szerbia lakossága

Belgrád |

<p>Az utóbbi tíz évben több mint 350 ezerrel csökkent Szerbia lakosságának száma. A központi statisztikai hivatal becslései szerint a természetes fogyás továbbra is hasonló ütemben folytatódik, így 2030-ra biztosan hétmillió alá csökken a nyugat-balkáni ország lakossága.</p>

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor Szerbia lélekszáma 7,2 millió volt, ám a tavalyi esztendőre vonatkozó becslés szerint 2016-ra 7 millió 58 ezerre csökkent az országban élők száma. 

A statisztikai hivatal becslései szerint ilyen ütemű népességfogyatkozás mellett 2030-ra további körülbelül 200 ezerrel esik vissza a lélekszám, azaz 13 év múlva körülbelül 6,82 millió lakosa lesz Szerbiának.

A népességfogyás mértéke tavaly 5,1 ezrelék volt, azaz ezer lakosra 9,2 születés és 14,3 halálozás jutott. Idén 5,2 ezrelékre gyorsult ez az ütem.

A születések számának csökkenése mellett a népességfogyáshoz jelentős mértékben hozzájárul az elvándorlás is, évente körülbelül 30-40 ezren hagyják el az országot.

A 15 év alatti lakosság aránya 2006 és 2016 között 15,6-ról 14,4 százalékra csökkent, míg a 65 év feletti lakosság aránya 17,2-ről 19,2 százalékra nőtt. A 15-64 év közöttiek aránya 67,2-ről 66,4 százalékra csökkent - közölte a statisztikai hivatal.

A lakosság átlagéletkora 2006-ban még 40,7 év volt, 2016-ban viszont már 42,9 év. Pozitívnak nevezi a statisztikai hivatal, hogy a várható élettartam két évvel nőtt az említett időszakban: férfiak esetében 70,6 évről 73 évre, nők esetében pedig 75,9-ről 78 évre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?