Veronai buszbaleset: pénteken szállíthatják haza a holttesteket

Veronai buszbaleset: pénteken szállíthatják haza a holttesteket
Budapest |

<p>Azonosították az olasz hatóságok a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét, a földi maradványokat előreláthatólag pénteken szállíthatják Magyarországra. A tragédia négy sérültje közül ketten hétfő délután elhagyták a Honvédkórházat, ahol várhatóan a hét közepén dönthetnek arról, hogy kell-e műteni a még mindig ott fekvő sérülteket.</p>

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az M1 esti híradójában azt mondta, előreláthatólag pénteken hozhatják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét.

Elmondta, hogy az illetékes olasz ügyész kedden küldi ki az áldozatok eltemetésére vonatkozó engedélyeket annak az önkormányzatnak, amelyhez a balesetben érintett autópálya szakasz is tartozik.

A dokumentumok alapján állítja ki az önkormányzat a halotti anyakönyvi kivonatokat, ami alapján engedélyezik a holttestek kiadását és elszállítását. 

A szükséges dokumentumok elkészülte után, lehet, hogy már csütörtökön, de inkább pénteken szállíthatják haza a holttesteket.

A miniszter közölte azt is, a holttestek és a válságos állapotban lévő sérültek azonosítása befejeződött, és a külügyminisztérium munkatársai elkezdték felvenni a kapcsolatot a hozzátartozókkal; információi szerint az érintettek felével már tudtak beszélni.

ANSA: az egyik súlyos sérült a busz vezetője

Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint a Verona közelében szerencsétlenül járt busz magyar vezetője az egyik Olaszországban kezelt, hétfőn azonosított súlyos sérült.

A hírügynökség saját rendőrségi forrására hivatkozott a hírt közölve. A rendőrség az ügyészséget tájékoztatta a sofőr azonosításáról, ehhez a jelentéshez jutott hozzá az ANSA. A jelentés kitér arra is, hogy az 52 éves férfi vezethette a járművet a január 20-i baleset idején.

Az összes áldozat azonosítását a DNS-ük alapján hétfőn jelentette be a rendőrség. Köztük volt az a két ember, aki még olasz kórházban van, és akit a rokonaik nem tudtak felismerni - a rendőrségi közlemény szerint - a szörnyű állapotuk miatt.

Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója hétfőn este az M1 aktuális csatornán közölte, a hét közepére dőlhet el, hogy szükségük lesz-e bőrátültetésre a veronai buszbaleset Honvédkórházban fekvő sérültjeinek.

Az orvosigazgató szerint a két áldozat a kórház plasztikai és égési sérülési osztályán fekszik, és csak az ápolás során lehet azt megállapítani, hogy szükség van-e műtétre. Ha úgy látják, hogy a beavatkozásra szükség van, akkor valószínűleg a saját bőrüket ültetik majd át a megégett területekre - tette hozzá.

Az orvosigazgató beszámolt arról is, hogy a sérültekkel már a kezelésük kezdete óta pszichológusok is foglalkoznak. 

Ketten már elhagyhatták a kórházat

A veronai buszbaleset Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten hétfő délután elhagyták az intézményt - mondta. Azokról a sérültekről van szó, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, másikuk csuklótörést szenvedett.

A veronai buszbalesetben elhunytak, illetve megsérültek családjának támogatására ajánlja fel a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapata az egymás elleni csütörtöki bajnoki mérkőzésük jegybevételét.

Az ötletet az adta, hogy az áldozatok között volt Vígh Balázs, aki mindkét klubban jégkorongozott. 

A katasztrófában 16-an vesztették életüket, köztük 11 fiatalkorú. Egy ember életveszélyesen, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet. A sérülteket - két ember kivételével - hazaszállították Magyarországra.

A busz Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a járműben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?