Venezuela Putyin mellett áll

Nicolás Maduro

Támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnököt Nicolás Maduro venezuelai államfő az ukrajnai válság közepette.

„Venezuela Putyin és Oroszország mellett áll, a bátor és igaz ügyek mellett a világban” – jelentette ki Maduro elnök a minisztertanács ülésén, amelyet a televízió közvetített.      

Maduro emlékeztetett, hogy elődje és tanítója, Hugo Chávez (aki 1999 és 2013 között volt Venezuela elnöke) szintén támogatta Oroszországot, amikor Moszkva 2008-ban elismerte a két georgiai szakadár terület, Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét.

Maduro „a venezuelai forradalom nem szűnő támogatásáról” biztosította Putyint és az orosz népet, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok és a NATO katonai eszközökkel akar „végezni” Oroszországgal.

Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes, aki pénteken Caracasban járt, hangsúlyozta, hogy „Caracas Oroszország stratégiai partnere a növekvő bizonytalanság közepette”.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nem zárta ki, hogy Oroszország katonákat vonultat fel Venezuelában és Kubában.

Moszkva Nicolás Maduro elnök egyik fő szövetségese. Maduro 2018-ban történt újraválasztását a nemzetközi közösség nagy része nem ismerte el, és az Egyesült Államok szeretné is elmozdítani őt a hatalomból.

Moszkva és Caracas a néhai Hugo Chávez elnöksége idején került közel egymáshoz, amikor a kőolaj-kitermelésnek köszönhetően még virágzó Venezuela egyebek mellett fegyvereket vásárolt Oroszországtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?