Vasárnapra virradóra is voltak erőszakos összetűzések

Hongkong |

<p>Vasárnapra virradóra is voltak erőszakos összetűzések Hongkongban a demokráciát követelő diákok és a rendőrség között.</p>

Úgy tűnik nincs kiút a cselekvésében korlátozott hongkongi vezetés és a demokráciapárti mozgalom vitájából, és utóbbi egyre elszántabban konfrontálódik a rendőrséggel. A kínai fennhatóság alá 1997-ben visszakerült Hongkongban ez a legsúlyosabb politikai válság, amely immár negyedik hete tart, és nincs jele annak, hogy a közeljövőben megoldódna, noha a kormány és a tiltakozó diákok vezetői megállapodtak abban, hogy kedden tárgyalnak. Egy hongkongi egyetemi tanár, Sonny Lo értékelése szerint félő, hogy egyre élesebb lesz a szembenállás, ha kedden nem sikerül közeledni a megállapodáshoz.

A vasárnap hajnali összecsapások is Mongkok negyedben történtek, mint több korábbi hasonló. A rendőröket kordon választja el a tüntetőktől, akik korábban elfoglaltak bizonyos területeket. A diákok sisakban, védőszemüvegben, kinyitott esernyővel a kezükben mentek neki a fémkordonoknak, mert számítottak arra, hogy a rendőrök ismét paprikasprayt használnak ellenük, és gumibottal ütik őket. Így is lett, végül a heves összetűzések után a rendőrök visszaszorították a tüntetőket. A Reuters tudósítói legalább egy vérző fejű diákaktivistát láttak, és azt, hogy a rendőrök több tüntetőt elhurcolnak.

A helyszínen lévő egyik rendőrparancsnok elmondta, hogy négy-ötszáz rendőrt vetettek be, és 20 méternyit szorították hátra a diákok tömegét egy útkereszteződés közelében. A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?