Választásokat befolyásoló kínai oldalakat távolított el a Facebook

facebook illusztráció

Az amerikai és a világ egyéb országainak választásait befolyásolni szándékozó, Kínához köthető oldalak hálózatát távolította el a Facebook - tudatta helyi idő szerint kedden a közösségi oldalt működtető vállalat.

A Facebook tájékoztatása szerint azonban az amerikai politikai akarat befolyásolására irányuló tevékenység csak töredéke volt az oldalak aktivitásának, és főleg délkelet-ázsiai országokra, például a Fülöp-szigetekre összpontosítottak. Az amerikai választásokkal kapcsolatban főleg Donald Trump elnököt, demokrata párti kihívóját, Joe Bident és Pete Buttigieg korábbi demokrata elnökjelölt-aspiránst támogató üzeneteket osztottak meg. A Facebook nem kötötte egyértelműen a kínai kormányzathoz a kamuoldalak működését. A vállalat közleménye szerint az oldalak működtetői virtuális magánhálózat (VPN) használatával igyekeztek elkendőzni kilétüket.

Az amerikai hírszerzés a múlt hónapban figyelmeztetett, hogy Oroszország, Kína és Irán is megpróbálhat beavatkozni az elnökválasztásba. William Evanina, az amerikai elhárítás vezetője úgy nyilatkozott, hogy Peking kiszámíthatatlannak tartja a hivatalban lévő Trumpot, és arra törekszik, hogy veszítsen Joe Bidennel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?