Vádat emeltek az ismert budapesti divattervező megölése ügyében

Budapest |

<p>Emberölés és kifosztás bűntett miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az ellen a 39 éves férfi ellen, aki a vád szerint tavaly áprilisban megfojtotta az ismert budapesti divattervezőt, Király Tamást.</p>

Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottra letöltendő fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.    A vádirat szerint a sértett tavaly április 7-én a hajnali órákban egy társasági eseményről tartott hazafelé, amikor útközben megismerkedett a vádlottal. Ezután együtt mentek fel a sértett VIII. kerületi lakására, de ott vita alakult ki közöttük. Ennek következtében a vádlott a sértettet bántalmazta, majd egy nadrágtartóval megfojtotta.    A férfi ezután határozta el, hogy magával viszi a lakásban található értékeket. Egy ott talált sporttáskába pakolt számítástechnikai eszközöket, mobiltelefont, valamint egyéb tárgyakat, majd az így megszerzett értékekkel együtt elhagyta a helyszínt.    A férfi ellen - más bűncselekmény mellett - emberölés bűntette a vád.     Tavaly április 11-én, rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, a büntetett előéletű L. József beismerte, hogy ő fojtotta meg Király Tamást, vallomásában kábítószer-függőségére és szellemi fogyatékosságára is hivatkozott. A férfit másnap előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.     Király Tamás nemzetközileg is jegyzett divattervező volt, a Vogue-tól az ID-ig minden nagy divatmagazinban szerepeltek avantgárd munkái. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?