<p>Szinte bizonyosan űrsétára lesz szükség az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) illetékesei szerint ahhoz, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megjavítsák a napokban meghibásodott hűtőberendezést.</p>
Űrsétára lesz szükség a Nemzetközi Űrállomáson meghibásodott berendezés javításához
Kelly Humphrey, a houstoni űrközpont szóvivője pénteken jelezte, hogy a végső döntést várhatóan hétfőn hozzák meg az űrállomáson dolgozó űrhajósok bevonásával. A NASA közleménye szerint a javításhoz valószínűleg nem is egy űrsétát kell majd tenni, hanem többet. Az elsőre már a jövő hét végén sor kerülhet. Az ügynökség illetékesei azt is megerősítették, hogy az űrállomás tevékenységében nem okoz problémát az egyik hűtőrendszerben tapasztalt hiba, mert a másik rendszer tökéletesen működik. Hosszú ideig mindazonáltal nem lenne kívánatos tartalék rendszer nélkül hagyni az állomást. A 450 tonnás ISS hűtőrendszere szerdán hibásodott meg, azóta az egyik ammóniapumpa egy szelepe nem működik rendeltetésszerűen. A szakemberek próbálták a Földről helyrehozni a rendszert, de ez egyelőre nem sikerült. Az állomáson óvatosságból csökkentették azon berendezések teljesítményét, amelyek működtetése nem kulcsfontosságú. A Föld körül keringő űrállomáson hat űrhajós tartózkodik, közülük kell majd kiválasztani azokat, akik részt vesznek az űrsétában. Ugyanez a pumpa rövidzárlat miatt egyszer már működésképtelenné vált 2010 augusztusában. Akkor űrsétával kellett kicserélni a berendezést. A Nemzetközi Űrállomás rendelkezik a mostani javításhoz szükséges alkatrészekkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.