<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Mindössze két nappal az után, hogy újrakezdődtek, pénteken ismét megszakadtak az ukrán válság rendezését célzó minszki béketárgyalások.</span></p>
Ukrán válság - Ismét megszakadtak a minszki béketárgyalások
Az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet (EBESZ), Ukrajna, Oroszország és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok képviselőiből álló kontaktcsoport négy hónapi szünet után szerdán ült össze újból Minszkben, és csütörtöki tájékoztatás szerint elvi megállapodást kötöttek az ukrán kormányerők és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok közötti korlátozott, de jelentős fogolycseréről.
A tárgyalásoknak pénteken kellett volna folytatódniuk, de elmaradtak. A találkozóra nem került sor - jelentette be a fehérorosz külügyminisztérium szóvivője, részleteket azonban nem hozott nyilvánosságra. A szakadárok egyik képviselője, Gyenyisz Pusilin az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy az EBESZ-szel együtt előkészítették ugyan a tárgyalások újabb körét, Kijev azonban nem reagált.
A kontaktcsoport szerdán hosszas tanácskozást tartott Minszkben. Az egyeztetések során fontos kérdéseket érintettek, a békeszerződés felé vezető jelentős lépést azonban nem sikerült tenni, megfigyelők szerint ezért merültek fel kételyek azzal kapcsolatban, hogy megtartják-e a pénteki találkozót.
Újabb időpontot nem tűztek ki - erősítette meg az erről szóló információkat Mihail Zurabov kijevi orosz nagykövet. Ezzel kapcsolatban a fehérorosz külügyi tárca szóvivője kijelentette: "Csak a kontaktcsoport tagjain múlik".
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.