Ukrán katonák estek el a Donyeck melletti Piszkinél

Kijev |

<p>Hat ukrán katona elesett, három pedig megsebesült a szakadárok támadása következtében a Donyeck melletti Piszki településnél - adta hírül keddi közleményében az Azov önkéntes belügyi alakulat, a térségben szolgáló ezredük parancsnokára hivatkozva.</p>

A Kijev által december 9-én egyoldalúan életbe léptetett tűzszünet óta nem szenvedtek el ilyen súlyos veszteséget az ukrán fegyveres erők a kelet-ukrajnai konfliktus térségében. A tűzszünethez a szakadárok nem csatlakoztak ugyan, de lényegesen csökkent támadásaik intenzitása, valamint Grad rakéta-sorozatvetőkkel és más nehéztüzérségi fegyverekkel sem lőttek azóta ukrán katonai állásokat, illetve civil célpontokat. Katonai források szerint míg korábban napi átlagban mintegy negyven támadást hajtottak végre a szakadárok a hadműveleti övezetben, addig az utóbbi időszakban átlag tizenkettőt. 

Előző nap a hadműveleti parancsnokság közlése szerint nyolc támadás érte az ukrán alakulatokat, köztük a Piszkinél lévő állásokat is. A szakadárok aknavetőkkel és kézi lőfegyverekkel támadták a donyecki nemzetközi repülőtér új terminálját. A létesítményt védő ukrán katonák és a szakadár fegyveresek között közelharc bontakozott ki, amelyben három ukrán katona és tizennégy kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár vesztette életét. Ez utóbbiról Petro Porosenko ukrán elnök számolt be hétfői sajtótájékoztatóján. 

Az államfő véleménye szerint megvan a veszélye annak, hogy hosszú időre befagy a kelet-ukrajnai konfliktus, amelyet az országhatáron kívülről generált konfliktusnak nevezett, utalva a szakadárokat segítő orosz állampolgárságú zsoldosokra, katonákra és hírszerzőkre. 

December közepén Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Kelet-Ukrajnában tevékenykedő megfigyelői csoportjának helyettes vezetője szintén azon véleményének adott hangot, hogy noha enyhült a szeparatista tüzérségi támadások intenzitása, továbbra is fennáll a kockázata a konfliktus eszkalálódásának a térségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?