Továbbra is heves harcok folynak a kelet-ukrajnai, Donyeck megyei Avgyijivka körül – közölte az ukrán hadsereg pénteken.
Ukrán hadsereg: folytatódnak a heves harcok Avgyijivkánál
„Heves harcok zajlanak a városon belül. Csapataink minden rendelkezésre álló erőt és eszközt bevetnek az ellenség visszaszorítására. Új állásokat és szilárd erődítményeket készítenek elő, figyelembe véve minden lehetséges forgatókönyvet” – közölte Olekszandr Tarnavszkij tábornok, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka.
A tábornok a kialakult helyzetet „nehéznek, de ellenőrzés alatt lévőnek” nevezte, és azt mondta hogy a parancsnokok feladata a helyzet stabilizálása.
Az ukrán hadsereg a közösségi médiában közölte, hogy „helytállnak”, és a harcoló csapatokat megerősítették.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken Berlinben Olaf Scholz német kancellárral, Párizsban pedig Emmanuel Macron francia elnökkel találkozik, hogy kétoldalú biztonsági megállapodásokat írjon alá, csütörtök esti beszédében kijelentette: „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy harcosaink elegendő vezetői és technológiai képességgel rendelkezzenek ahhoz, hogy minél több ukrán életet megmentsenek”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.