Ukrajnai háború – Tovább emelkedett a Lemberget ért orosz rakétacsapás halálos áldozatainak száma

uarus

Tízre emelkedett a nyugat-ukrajnai Lemberget (Lviv) ért csütörtöki orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma – közölték a helyi hatóságok.

Az UNIAN ukrán hírügynökség idézte az ukrán belügyminisztérium jelentését, amely szerint péntek reggel bukkantak a tizedik holttestre egy orosz rakéta által korábban megrongált lakóház romjai között.

„Most találtuk meg a tizedik holttestet. Egy nőt. A mentők most szabadítják ki az elhunytat a romok közül. Ezzel befejeződik a mentési művelet” – mondta Andrij Szadovij polgármester.

A város első embere szerint a háború kezdete óta ez volt a legsúlyosabb támadás a civil infrastruktúra ellen Lvivben. A támadásban romba dőltek egy nagy lakóháztömb felső emeletei, és összesen 35 épület rongálódott meg.

Lemberg megye kormányzója, Makszim Kozickij közölte, hogy befejeződtek a keresési és mentési munkálatok. „A tegnapi, egy lvivi lakóház elleni rakétatámadás következtében 10 ember vesztette életét. Egy személyt az éjszaka folyamán, egy másikat pedig ma reggel találtak meg. Ezenkívül 42 ember megsérült, közülük 16-an kórházba kerültek. Köszönet a mentés résztvevőinek, köztük az önkénteseknek, akik a felhőszakadás ellenére egész éjszaka nem hagyták abba a keresést” – mondta Kozickij.

A lengyel határtól 70 kilométerre fekvő, eredetileg 720 ezer lakosú, de sok háborús menekültet is befogadó nyugat-ukrajnai városban kétnapos gyászt hirdettek.

Jurij Ignat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője elmondta, hogy a Lemberget támadó Kalibr típusú robotrepülőgépek a Fekete-tengerről indulva először Kijev felé repültek, de aztán élesen Lemberg felé fordultak. Az oroszok által indított 10 rakétából 7-et sikerült megsemmisíteni a légvédelemnek, három azonban becsapódott a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?