Ukrajna területi épségét fenyegeti a kettős állampolgárság az UNP szerint

Ungvár |

<p>A nacionalista Ukrán Néppárt (UNP) arra figyelmezteti Kijevet, hogy a kettős állampolgárság esetleges törvényesítése ellentmond az ukrán alkotmánynak, és azzal fenyeget, hogy Ukrajna elveszíti Kárpátalját, Bukovinát, Besszarábiát és a Krímet.</p>

A kettős állampolgárság ukrajnai bevezetésének veszélyeiről Andrij Romancsuk, az UNP jogi igazgatóságának vezetője annak kapcsán beszélt, hogy múlt héten szombaton Borisz Kolesznikov ukrán miniszterelnök-helyettes egy interjúban azt mondta: nem lát semmi antidemokratikusat abban, hogy Ukrajnában bevezessék a kettős állampolgárságot.
A párt honlapján kedden megjelent közleményben Romancsuk rámutatott, hogy "míg Kolesznikov számára a második állampolgárság csak gondtalan lehetőséget jelent arra, hogy Oroszországban, Franciaországban vagy a világ más országában üdülhessen, addig az Ukrajnával szomszédos országok számára útleveleik kiosztása az ukrán régiókban nem más, mint befolyásuk kiterjesztése azokra a területekre, amelyek egykor hozzájuk tartoztak".
Érvelésének alátámasztásaként Romancsuk emlékeztetett, hogy 2008 nyarán Oroszország azzal indokolta a Grúzia elleni támadást, hogy meg akarja védeni az ottani orosz állampolgárokat. Akkor ugyanis Dél-Oszétia lakosainak több mint 90 százaléka rendelkezett orosz állampolgársággal is a grúz mellett.
Az UNP arra szólítja fel az ukrán kormányt, hogy fokozza a küzdelmet más államok útleveleinek Ukrajnában való törvénytelen terjesztése ellen, s meggondolatlan nyilatkozataival ne ösztönözze ezen országokat állampolgárságuk osztogatására az ukrajnai régiókban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?