VIDEÓ: Újságírókat gyilkolva ábrázolták Trumpot a támogatói

trump

Újságírókat gyilkolva ábrázolták Donald Trump amerikai elnököt egy olyan videón, amelyet egy szemtanú szerint egy támogatói politikai konferencián lehetett látni a hétvégén. A fehér házi tudósítók szövetsége (WHCA) elítélte az elnök politikai ellenfeleivel szembeni erőszaknak még a gondolatát is.

A videó levetítéséről először a The New York Times című lap számolt be, miután valaki, aki részt vett a konferencián, a telefonjával felvette a képeket, és a felvételt kiszivárogtatta a sajtónak.

"A WHCA megütközött azon a videofelvételen, amelyet az elnök támogatói által rendezett egyik hétvégi politikai konferencián mutattak be állítólag. Minden amerikainak el kell ítélnie az olyan erőszak ábrázolását, amely újságírók vagy az elnök politikai ellenfelei ellen irányul" - írta közleményében Jonathan Karl, a szövetség elnöke. "Már korábban is felhívtuk az elnök figyelmét arra, hogy retorikája alkalmas erőszak szítására. Most felszólítjuk az elnököt és mindenkit, akinek köze volt ehhez a konferenciához, hogy ítélje el ezt a videót, és jelentse ki, hogy társadalmunkban nincs helye az erőszaknak" - tette hozzá.

A videón egy öltönyös alak, akinek a feje helyébe Donald Trumpét montázsolták, lő a "Hamis Hírek Templomára" és néhány hívőre, akiknek az arcára különböző médiumok logói vannak rajzolva - jelentette a The New York Times.

 

A Reuters hírügynökség nem tudta megszerezni a videofelvétel másolatát, és nem tudott kapcsolatba lépni a konferencia szervezőivel. Az eseményt szervező politikai akciócsoport, az American Priority közleményében azt írta: nem tudott arról, hogy vetítettek ilyen videót a helyszín egy oldalsó termében, és nem is adott engedélyt ilyen tevékenységre ott. Az ügyben vizsgálatot indítottak - közölték.

Az American Priority honlapján a szólás alkotmány által védett szabadságát hirdeti.

A The New York Times szerint Donald Trump kampánycsapatának egyik szóvivője, Tim Murtaugh azt mondta: előzőleg nem tudott ilyen videó létezéséről, és elítéli az erőszak minden formáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?