Újra megnyitották a clevelandi Szent Imre templomot

Cleveland |

<p>Több száz hívő vett részt helyi idő szerint vasárnap a clevelandi Szent Imre templom ünnepélyes újranyitási szertartásán.</p>

Az északkelet-ohiói magyarság hitéletében kulcsfontosságú templom megszüntetéséről 2009 decemberében határozott Richard Lennon clevelandi püspök, aki a fenntartásuk anyagi nehézségeire, valamint a hívők és a papok számának csökkenésére hivatkozva az egyházmegye 174 plébániájából 50-et bezáratott.

Lennon püspök döntését a Vatikán Klérus Kongregációja idén márciusban 11 plébánia - köztük a Szent Imre templom - esetében felülbírálta. A clevelandi katolikus egyházmegye április 17-én közleményt adott ki, amely szerint a püspök nem fellebbez a vatikáni ítélet ellen.    A Szent Imre templomban két és fél év óta először tartottak - magyar nyelvű - misét, amelyet Siklódi Sándor celebrált, aki a bezárás előtt egy negyedszázadon át volt az egyházközség lelkipásztora. Ő volt az egyetlen a régi papok közül, aki a 11 újraindított plébánia egyikének élére visszatérhetett.    A 108 éves magyar plébánia bezárása ellen a clevelandi magyar hívők számos elkeseredett akcióval próbáltak meg tiltakozni, de mindhiába. A templomot 2010. június 30-án bezárták. Az Erdélyből érkezett Siklódi Sándort Chicagóba irányították át, ahonnan a visszatérés reményében továbbra is tartotta a kapcsolatot az egyházközség tagjaival.    A gyülekezet egy része ezután a St. Colman templomba kezdett járni, amelynek plébánosa Bob Begin megtanult magyarul misézni. A vasárnapi szertartáson a clevelandi The Plain Dealer című napilap helyszíni beszámolója szerint Begin, aki magyarul köszöntötte Siklódit, hivatalosan visszaszolgáltatta az egyházközséget régi papjának.    "Visszaadom neked a közösségedet és megköszönöm neked azt az időt, amit a közösségeddel tölthettem, mert nagyon sokkal gazdagodtunk, amikor együtt imádkoztunk" - mondta Bob Begin a jelenlévők kirobbanó tapsa közepette.    Siklódi, aki magyarul vezette le a szertartást, angolul kijelentette: "Amikor az ajtóink bezáródtak, egy rossz álomba léptünk be. De az a szeretet és együttérzés, amit Bob atyától és a St. Colman gyülekezetétől kaptunk, megvilágosította sötét óráinkat."    A nemzetpolitikai államtitkárság április 19-én közleményt adott ki, amely szerint a Szent Imre templom újranyitása várhatóan "elevenítően fog hatni" a clevelandi magyar közösség életére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?