Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé helyi idő szerint vasárnapra virradóra – közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.
Újévkor sem nyugodott a véreskezű diktátor, ballisztikus rakétákkal borzolta a kedélyeket
A dél-koreai hadsereg egyelőre nem közölt egyéb részletet.
A japán kormány szerint a rakéta a szigetország kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódott a tengerbe, és nem érkezett jelentés sem repülőkben, sem hajókban okozott károkról.
A kommunista ország egyébként három rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki szombaton, az év utolsó napján.
Megfigyelők szerint mindez válasz lehet arra, hogy a dél-koreai hadsereg hazai fejlesztésű, szilárd hajtóanyagú rakétát tesztelt pénteken.
Phenjan az idén rekordszámban, 37 alkalommal hajtott végre rakétakísérleteket, ideértve ballisztikus rakétákat is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.