Újabb roma csoport készült haza csütörtökön Párizsból

Párizs |

<p>Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.</p>

Erős rendőrségi kíséret mellett két autóbusznyi roma férfi, nő és gyerek érkezett reggel a repülőtérre - jelentette egy tudósító a helyszínről. A romáknak utasfelvételre kellett jelentkezniük a Blue Air légitársaság Bukarestbe tartó egyik járatára.

Eric Besson bevándorlásügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy másnap két gép indul romákkal Romániába, az egyik Párizsból 158 fővel, a másik Lyonból 125 emberrel. Elmondta, hogy az év eleje óta több mint nyolcezer román és bolgár cigányt költöztettek haza Franciaországból, tavaly egész évben pedig csaknem tízezret. Bejelentette azt is, hogy "felgyorsítják a hazatelepítést".

Az ügyben éppen a napokban tárgyal Párizsban a francia kormánnyal való együttműködésről két román miniszter. Cvetan Cvetanov bolgár külügyminiszter pedig kedden telefonon beszélt Pierre Lellouche-sal, Franciaország Európa-ügyi államtitkárával. Cvetanov a bolgár kormány "megértéséről" biztosította Párizst. Kiemelte, hogy "minden bolgár állampolgár köteles tiszteletben tartani a fogadó ország törvényeit és az európai követelményeket".

Nicolas Sarkozy francia elnök azt kérte minisztereitől szerdán, hogy a romák ügyében ahol lehet, használjanak békülékeny, a lépéseket megmagyarázó hangnemet, a gyakran alaptalan és túlzó kritikákkal szemben viszont határozottan lépjenek fel.

Franciaország szerdán arra kérte az Európai Bizottságot, hogy szólítsa fel Romániát: szorítsa gátak közé a romák kivándorlását. Párizs jelezte: ha ezt Bukarest nem teljesíti, akár az is szóba jöhet, hogy megakadályozzák Románia belépését a schengeni övezetbe. A 2007 óta EU-tag Románia és Bulgária várhatóan 2011-ben csatlakozik a schengeni övezethez, amely lehetővé teszi majd állampolgáraik számára a tagállamok közötti teljes mozgásszabadságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?