Újabb korlátozásokat rendeltek el az afganisztáni nőkkel szemben a tálibok

Afganisztán k

Újabb korlátozásokat rendeltek el az afganisztáni nőkkel szemben a radikális iszlamista tálib hatóságok.

A Tolonews nevű helyi televízió keddi jelentése szerint több afgán tartományban is felszólították a női vállalkozókat, hogy zárják be üzleteiket.

Az észak-afganisztáni Puli-Humriban elrendelték a fodrászszalonok bezárását, mondván: munkájuk az iszlám jog, a saría rendelkezéseibe ütközik. Ezen vállalkozások közül sokan sminkelést és egyéb szépségápolási szolgáltatásokat is nyújtanak. A Hasti Szub című afganisztáni lap kedden arról cikkezett, hogy a dél-afganisztáni Kandahárban bezártak egy nők által vezetett kézművespiacot.

A közép-ázsiai ország északi részén fekvő Mazari-Sarifban egy női üzletvezető a Tolonewsnak megerősítette: az erényesség terjesztéséért és bűnbeesés megelőzésért felelős tálib minisztérium egyik tagja közölte velük, hogy egy hetük van a boltjuk bezárására és kiürítésére, ezt követően pedig otthon kell maradniuk.

Az érintett afganisztáni tárca szóvivője a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva azonban hamisnak nevezte ezeket az értesüléseket.

Miután 2021 augusztusában visszatértek a hatalomba, korábbi ígéreteikkel szemben a tálibok visszatértek az iszlám szigorú értelmezéséhez, és az afganisztáni nőket fokozatosan eltávolítják a gazdaságból, a közéletből, és az oktatásból is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?