Újabb halottjai vannak a kelet-ukrajnai harcoknak

Kijev |

<p>Oroszbarát szeparatisták legalább kilenc ukrán katonát megöltek csütörtökön Kelet-Ukrajnában, április eleje óta ez volt a legvéresebb nap a biztonsági erők számára.</p>

A Luhanszk és Donyeck megyei támadásokat három nappal az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, előrehozott elnökválasztás előtt hajtották végre. Az összetűzésekben nagyjából húsz ember megsebesült. "Az első információk szerint nyolc ukrán katona vesztette életét, tizenhét pedig megsebesült a Donyeck megyei Volnovaha közelében kirobbant összecsapásokban" - közölte az ukrán védelmi minisztérium egyik szóvivője, aki elmondta, hogy a Moszkva-párti fegyveresek a csütörtökre virradó éjszaka gránátokkal támadtak a település melletti egyik katonai ellenőrzőpontra.

A másik rajtaütést a Luhanszk megyében található Rubizsne közelében hajtották végre, itt a Kijev által terroristáknak nevezett szakadárok tüzet nyitottak egy katonai konvojra, egy ukrán katona meghalt, kettő pedig megsebesült. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy tizenegy holttestet látott a Donyeck megyei Blahodatne településen található katonai ellenőrzőpontnál.

A jelentés szerint a harcok helyszínén kiégett katonai járművek, köztük páncélozott szállító harcjárművek voltak láthatóak. A harcok Szlovjanszk környékén is folytatódtak csütörtökön, a kormányerők állásai felől kilőtt tüzérségi lövedékek több épületet súlyosan megrongáltak a város peremén fekvő Semenovkában. A támadást követően mintegy száz helyi lakos demonstrált a kijevi kormány ellen azt követelve, hogy a hadsereg hagyjon fel az offenzívával és vonuljon ki a térségből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?