<p>Újabb 55 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban, mert a gyanú szerint pénzügyi támogatást nyújtottak Fethullah Gülen szervezetének, akit Ankara a júliusi puccskísérlet felelősének tekint - jelentette szombaton az NTV török hírtelevízió.</p>
Újabb 55 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban
A gyanúsítottak között üzletemberek is vannak, akik a hatóságok szerint Törökország, Tanzánia, Uganda és Kazahsztán között utaltak rendszeresen nagyobb pénzösszegeket.
Emellett a rendőrség gazdasági bűnügyi osztálya szombaton 57 helyen tartott házkutatást, hogy leleplezzék Gülen támogatóit. A gyanúsítottak egy részét őrizetbe vették, de van, akit még keresnek. A hatóságok elmondták, hogy az őrizetesek egy részének telefonján megtalálták azt a titkosított üzenetküldésre szolgáló alkalmazást, amelyet a puccsisták is használtak.
Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülent teszi felelőssé a puccskísérletért, aki azonban tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.
A sikertelen hatalomátvételi kísérletet követően Törökországban rendkívüli állapotot vezettek be, a közigazgatásban, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban és a médiában is széleskörű tisztogatás kezdődött; mintegy 36 ezer embert vettek őrizetbe, és több mint százezren vesztették el munkájukat.
Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete, a Velencei Bizottság a héten kimondta: a tisztogatások a nemzetközi joggal és a török alkotmánnyal is ellentétesek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.