Új választások lesznek Görögországban

Athén |

<p>Görögországban várhatóan néhány héten belül új választásokat rendeznek, miután kedden eredménytelenül értek véget a kormányalakítási tárgyalások.</p>

A legújabb tárgyalási fordulót előző este Karolosz Papuliasz államfő kezdeményezte. Az elnök nem politikai személyekből álló, szakértői kormány felállítására tett javaslatot. Az egyeztetésre az Arany Hajnal nevű neonáci szervezeten kívül minden párt vezetőjét meghívták.

A keddi tárgyalások azonban minden eredmény nélkül zárultak. Az elnöki hivatal közlése szerint néhány héten belül új választásokat rendeznek, és addig az államfő átmeneti kormányt nevez ki. Papuliasz várhatóan szerdára összehívja az összes párt vezetőjét, hogy az ügyek vitelére szolgáló átmeneti kabinet létrehozásáról tárgyaljanak. Az új választások valószínű időpontja június 17.

Görögországban május 6-án rendezték a parlamenti választásokat, de kormányképes többség nem jött létre. Papuliasz elnök a három legerősebb párt vezetőjét egyaránt kormányalakítási tárgyalásokkal bízta meg, de mindhárom pártvezető eredménytelen egyeztetések után visszaadta megbízatását.

A keddi tárgyalási forduló után a pártvezetők egymást vádolták, és igyekeztek egymásra hárítani a felelősséget a kudarcért. Evangelosz Venizelosz, a szocialista PASZOK elnöke sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy - mint fogalmazott - az ország az új választások felé halad. Venizelosz azzal vádolta egyes politikustársait, hogy rövid távú pártérdekeiket a nemzeti érdekek elé helyezik. A PASZOK, amely a konzervatív Új Demokrácia pártjával együtt évtizedeken keresztül Görögország legerősebb pártja volt, a május 6-i választásokon rekord számú szavazatot veszítve a harmadik helyen végzett. A választásokon egyébként több párt indult, de közülük csak az Új Demokrácia és a PASZOK támogatta az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodást és az ennek fejében vállalt, súlyos megszorításokkal járó reformcsomagot. A szavazási eredmények - a két hagyományos nagy párt kudarca - ugyanakkor azt bizonyította, hogy a lakosság nagy többsége - noha az euróövezeti tagságot nem ellenzi - a megszorításokat határozottan elutasítja.

Sajtóértesülések szerint az államfő által kezdeményezett tárgyalásokon a legtöbb párt közvetve az új választások mellett foglalt állást, azt remélve, hogy a megismételt szavazáson a korábbinál jobban szerepel. A Kathimerini című lap szerint ezt az álláspontot képviselte a konzervatív Új Demokrácia pártja is, amely a május 6-i választásokon jelentős veszteségeket szenvedett, de még mindig az ország legerősebb pártja maradt.

Megfigyelők szerint az új választásokon tovább erősödhetnek a megszorító intézkedéseket elutasító radikális baloldali, illetve jobboldali pártok. Ez vonatkozik mindenekelőtt a baloldali SZIRIZA pártra, amely az ország második legerősebb pártja lett. Szakértők nem tartják kizártnak, hogy a takarékossági intézkedéseket, illetve a hitelek visszafizetését elutasító párt az újabb szavazás eredményeként az ország első számú politikai erejévé válhat.

Az elhúzódó politikai instabilitás tovább fokozhatja a nemzetközi hitelezők bizalmatlanságát, és erősíti azokat a nézeteket, amelyek szerint Görögország előbb-utóbb az euróövezetből való kiválás mellett dönt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?