Tűzszüneti megállapodást írtak alá a dél-szudáni szembenállók

Addisz-Abeba |

<p>Tűzszünetről írt alá megállapodást péntek este a Dél-Szudánban szemben álló felek vezetője, Salva Kiir államelnök és egykori helyettese, Riek Machar.</p>

Az egyezmény szerint huszonnégy órán belül beszüntetik a fegyveres fellépést az országban. A két férfi az erőszak december közepi kirobbanása óta először találkozott. Az etióp fővárosban tartott megbeszélésen - a tárgyaláson közvetítők elmondása szerint - egyetértettek abban, hogy a rendezésre a legjobb esélyt egy átmeneti kormány létrehozása biztosítaná. Ez szervezhetné meg a választásokat is. A megállapodás - amelyet Hajlemariam Deszalegn etióp miniszterelnök is ellenjegyzett - humanitárius útvonalak garantálását is tartalmazza annak érdekében, hogy a segélyek az ország minden részébe eljussanak.

Dél-Szudánban több mint 1,3 millióan hagyták el otthonukat az ellenségeskedés öt hónappal ezelőtti kezdete óta, de ebből mintegy egymilliónyian az országhatáron belül maradtak. Dél-Szudánban tavaly december közepe óta folynak a harcok, miután Salva Kiir államfő államcsínnyel vádolta meg júliusban menesztett alelnökét, Riek Machart. A politikai elit belharcait tovább élezik a dinka és a nuer népcsoportok közötti ellentétek is - Kiir az előbbi, Machar az utóbbi etnikumhoz tartozik. Az összetűzéseknek több ezer, sőt egyes becslések szerint több tízezer halálos áldozatuk volt, a nemzetközi közösség népirtás kirobbanásától is tartott. A felek januárban már kötöttek egy tűzszüneti egyezményt, de azt egyik fél sem tartotta be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?