Tusk: Lengyelország visszanyeri vezető szerepét az EU-ban

donald tusk k

Lengyelország erős láncszeme marad a NATO-nak, és visszanyeri vezető szerepét az Európai Unióban (EU) – jelentette ki Donald Tusk megválasztott lengyel kormányfő kedden, a lengyel parlament alsóházában (szejm) elmondott programbeszédében.

A 66 éves Donald Tuskot, a második legnagyobb parlamenti frakciót, a Polgári Koalíciót (KO) vezető Polgári Platform (PO) elnökét a szejm hétfő este választotta meg kormányfőnek.

Több mint kétórás beszédében Tusk az ukrajnai háború kapcsán fontosnak nevezte Lengyelország szövetségesi kapcsolatainak állandóságát. Lengyelország „kulcsfontosságú, erős, szuverén láncszeme" marad a NATO-nak, lojális és magabiztos szövetségese lesz az Egyesült Államoknak, és az EU-ban „visszanyeri vezető szerepét" – jelentette ki.

„Annál erősebbek és szuverénebbek vagyunk, minél erősebb nemcsak Lengyelország, hanem az egész európai közösség” – fogalmazott.

Bejelentette: hamarosan Brüsszelbe indul, hogy „meggyőzze ott a szövetségeseket" az Ukrajna védelme érdekében tanúsítandó „egyértelmű hozzáállásról". Egyúttal hangsúlyozta: „barátságos, jóakaratú magabiztosságra van szükség" Ukrajna irányában, amikor védeni kell a lengyel vállalkozók, fuvarozók, gazdák érdekeit.

A migrációs válságról elmondta: ezt egy állam önmagában nem tudja megoldani, Lengyelországnak osztoznia kell az európai határok védelméért vállalt felelősségben.

A lengyel külpolitikáról szólva megígérte: elhozza Brüsszelből „a lengyel vállalkozók, a lengyel önkormányzatok által áhított eurómilliárdokat".

Bejelentette: a PO választási programjával összhangban, az év elejétől 30 százalékkal növelik a pedagógusok, 20 százalékkal a közalkalmazottak fizetését.

Tusk a kormányprogram ismertetésével együtt benyújtotta a 26 tagú kabinetje megválasztását célzó indítványt is. A KO, a Lengyel Parasztpárt (PSL), a Lengyelország 2050 (PL2050) és az Új Baloldal tömörülések alkotta többségi parlamenti tömb jelöltjeiből álló kabinetnek két miniszterelnök-helyettese lesz: Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, a PSL elnöke, valamint Krzysztof Gawkowski, az Új Baloldal társelnöke. Kosiniak-Kamysz egyben a nemzetvédelmi, Gawkowski a digitalizációügyi tárca élére áll.

Három miniszter tagja volt Tusk előző kormányának is: Radoslaw Sikorski visszatér a külügyminiszteri posztra, Tomasz Siemoniak volt nemzetvédelmi miniszter a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lesz, Bartlomiej Sienkiewicz volt belügyminiszter pedig a kulturális és örökségvédelmi tárca élére áll.

Sienkiewiczet Tusk a kultúrában jártas szakembernek nevezte, aki egyúttal „tapasztalt a legkeményebb ügyekben", így a kormányfő szerint például „a tönkretett közmédia helyzetének rendezésében nincs nála illetékesebb ember".

Tusk kormányáról a szejm kedd délután tart bizalmi szavazást. Az új kabinetet az államfő szerdán iktatja be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?