Turcsinov szerint Oroszországnak felelnie kell a terrorizmus támogatása miatt

Kijev |

<p>Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő szerint az orosz vezetőknek a nemzetközi joggal összhangban felelniük kell a terrorizmus támogatása miatt.</p>

Az ukrán média idézte szombat reggel az elnöki hivatal erről szóló közleményét. Turcsinov emlékeztetett arra, hogy pénteken a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban "bűnözők" foglyul ejtették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagállamai által Ukrajnába küldött katonai megfigyelőket, akik saját kezdeményezésükre akarták felkeresni a várost. 

"Még a fegyvertelen szakértők nemzetközi mandátuma sem tántorította el a felfegyverzett bűnözőket, és szokásuk szerint eljárva elfogták őket" - áll az elnöki közleményben. Turcsinov leszögezte, hogy ez a bűncselekmény nem történhetett meg a moszkvai vezetők engedélye vagy közvetlen parancsa nélkül. Oroszország hangolja össze azoknak a terroristáknak a tevékenységét - és demonstratívan támogatja őket -, akik fegyverrel a kezükben épületeket szállnak meg, túszokat ejtenek és gyilkosságokra vetemednek - közölte a kijevi politikus.

A katonai megfigyelőkkel péntek délután szakadt meg a kapcsolat, amikor a Donyeck megyei Szlovjanszknál jártak. Az esti órákban Vjacseszlav Ponomarjovnak, a város önjelölt szakadár polgármesterének szóvivője megerősítette, hogy fogva tartják őket. Az UNIAN hírügynökség idézte szombat hajnalban Ponomarjovot, aki azt ígérte, hogy a misszió sorsa szombat reggelig dől el, és ez ügyben sajtótájékoztatót tartanak. Állítása szerint a szakadárokat az háborította fel, hogy a katonai megfigyelők között NATO-tagországok és az ukrán hadsereg vezérkarának képviselői is vannak, miközben - mint mondta - "katonai idők járnak" Kelet-Ukrajnában.

A tucatnyi katonai megfigyelő között német, cseh, lengyel és dán tisztek vannak. Berlin követelte azonnali elengedésüket. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken szóvivője útján felszólította az ukrajnai válságban érintett feleket, hogy tartsák tiszteletben a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó, a múlt héten kötött genfi egyezményben vállalt kötelezettségeiket. A főtitkár az erőszak azonnali megfékezésére és a feszültség enyhítését célzó lépésekre szólította fel őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?