Turcsinov az ENSZ támogatását kérte, a szakadárok Putyinhoz fordultak

Kijev |

<p>Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő az ENSZ segítségét kérte hétfőn a &quot;keleti terrorellenes akció&quot; végrehajtásához Ukrajna keleti részében, miközben a térségben több kormányzati épületet elfoglaló oroszbarát felkelők vezetője Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult támogatásért.</p>

Az ukrán államfői hivatal internetes oldalán olvasható közlemény szerint az elnök Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral folytatott telefonbeszélgetése során azt mondta: Ukrajnának nincs kifogása az ellen, hogy  a világszervezet békefenntartóival együtt hajtsanak végre terroristaellenes műveletet Kelet-Ukrajnában.    Ez esetben Turcsinov szerint az ENSZ szakértői és megfigyelői maguk erősíthetnék meg akcióik legitimitását és helyességét.    Julija Timosenko volt kormányfő és elnökjelölt szintén a nemzetközi közösséghez fordult "közvetlen katonai segítségért", amit azzal indokolt, hogy az ukrán nép jelenleg szabadságáért küzd. Timosenko hozzátette, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel ellen kell állni az orosz agresszornak, és ide tartozik az általános mozgósítás is.    Egy nappal korábban, vasárnap este a volt miniszterelnök még elvetette a katonai megoldást az oroszbarát szeparatistákkal szemben. "Az azonnali erőszakos beavatkozás biztosan vérontáshoz és előbb-utóbb az Orosz Föderáció támadásához vezetne" - vélte Timosenko egy televíziós műsorban.     "Arra kérjük Oroszországot, hogy védjen meg bennünket, és ne engedje, hogy népirtás történjen a Donyec-medencében. Arra kérjük Putyin elnököt, hogy segítsen nekünk" - mondta Vjacseszlav Ponomarjov, a szlovjanszki városháza feletti ellenőrzést korábban átvevő aktivisták vezetője.    Kelet-Ukrajna több városában kormányzati épületeket foglaltak el az oroszpárti szakadárok. Közülük többen nem hagyták el az elfoglalt középületeket, jóllehet Turcsinov közép-európai idő szerint hétfő reggel nyolc óráig adott haladékot, hogy megadják magukat.    Moszkva korábban óva intett az erőszak alkalmazásától.    Ukrajna teljes hosszában lezárhatja oroszországi határait - mondta hétfőn az eseményekre reagálva Danilo Lubkivszkij ukrán külügyminiszter-helyettes. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?