Tüntetők ismét Koránt égettek Svédországban

Ulf Kristersson Törökország

Elégette két tüntető az iszlám vallás szent könyvének, a Koránnak egy példányát a svéd fővárosban egy mecset előtt szerdán.

A rendőrség előzetesen jóváhagyta a „tiltakozó akciót”, de annak megtörténte után eljárást indított a könyvet elégető egyik férfi ellen „etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás” címén, továbbá azért is, mert megszegte a Stockholmban érvényben lévő tűzgyújtási tilalmat.

Az akció egyik szervezője, az iraki származású Salwan Momika az Aftonbladet svéd napilap online kiadásának elmondta, hogy a könyvégetéssel az iszlámot kívánták bírálni.

Ulf Kristersson svéd kormányfő „törvényesnek, de nem helyénvalónak”, valamint nyílt provokációnak minősítette az incidenst, de hangsúlyozta, hogy annak ügyében eljárni a rendőrség dolga. Azzal kapcsolatban sem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogyan hathat az akció a svéd NATO-tagság ratifikációjára.

„Mélységesen elítélem a Korán ellen, az íd al-adha (áldozat ünnepe) szent napján elkövetett erkölcstelen tüntetést” – írta Hakan Fidan török külügyminiszter Twitter-bejegyzésében. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a svéd kormány a szólásszabadság nevében iszlámellenes tüntetéseket engedélyez.

Csalódottságát fejezte ki a stockholmi mecset imámja is, amiért a rendőrség engedélyezte a szent könyv elégetését. Különösen csalódottnak mondta magát amiatt, hogy a hatóságok nem tettek eleget annak a kérésének, hogy legalább az akció máshová helyezését írják elő.

Februárban Rasmus Paludan dán-svéd bevándorlásellenes, radikális jobboldali politikus égette el a Korán egy példányát a stockholmi török nagykövetség előtt, ami heves tiltakozást váltott ki a muszlim országokban. Ankara egyebek között ezért sem hagyta jóvá eddig a skandináv állam NATO-csatlakozását, emellett hatékonyabb fellépést sürget Svédországtól a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) támogatói ellen és az Ankara által terrorizmussal vádolt, de Svédországban élő kurdok kiadását követeli.

A svéd rendőrség februárban megtagadta az engedélyt két előre bejelentett Korán-égetésre, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, később azonban a svéd igazságszolgáltatás úgy foglalt állást, hogy nem fogadhatók el a rendőrség azon érvei, hogy ezek az akciók túlzott veszélyt jelentenek a közrendre és a biztonságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?