Tüntetők bedöntötték a mexikói elnöki palota kapuját

Mexikó tüntetés

A Mexikóban 2014-ben eltűnt 43 főiskolás ügyében tüntető aktivisták bedöntötték szerdán a mexikóvárosi elnöki palota kapuját – jelentette a Milenio helyi televízió, amely felvételeket is mutatott erről.

A tiltakozók egy kisteherautóval nekihajtottak a bejáratnak, az autót előtte az állami elektromos vállalattól lopták el. Az incidens aközben történt, hogy Andrés Manuel López Obrador elnök az épületben napi sajtótájékoztatóját tartotta.

A televíziós felvételeken látni lehetett, ahogy a bejáratnak hajtanak a fehér színű kisteherautóval, majd maszkos aktivisták hatolnak be az épületbe.

A rendőrség könnygázzal oszlatta szét a tömeget az El Universal című lap beszámolója szerint. A biztonságiak az épületben akadályokat emeltek a behatolók feltartóztatására.

Az akció résztvevői közül többeket őrizetbe vettek. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy vannak-e még tüntetők a palotában.

Az incidenssel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva López Obrador elnök úgy felelt, hogy nem fogja elfojtani a tüntetést, és kormánya folytatja az eltűnt diákok ügyének felgöngyölítését.

A diákok 2014. szeptember 26-án tűntek el a déli, rossz közbiztonságáról hírhedt Guerrero államban, az ügy az egész országot megrázta.

A fiatalok a guerrerói Iguala városban összetűzésbe kerültek a helyi rendőrséggel, amelynek tagjai feltételezések szerint ezt követően átadták őket egy környékbeli kábítószerbandának. Ez utóbbi meggyilkolta őket, a holttesteket pedig elégette.

Az ügyet a hatóságok először megpróbálták eltussolni, 2022-ben azonban a kormány által megalakított vizsgálóbizottság arra a megállapításra jutott, hogy a helyi, a tagállami és a szövetségi hatóságok egyaránt összejátszottak a bűnbandával.

Annak ellenére, hogy López Obrador elnök azt ígérte, felderítik az ügyet, emberi jogi szervezetek és aktivisták az államfő szemére vetik, hogy bár az utóbbi években valóban történtek letartóztatások, és több, az incidenssel kapcsolatos jegyzőkönyv is elkészült, a nyomozás még mindig lassan halad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?