Túlélők után kutatnak az indonéziai földrengés után

Jakarta/Cianjur |

<p>Túlélők után kutattak csütörtökön a mentőcsapatok az indonéziai Jáva sziget nyugati részén a Richter-skála szerint 7,3-as fokozatú földrengés után, amely már bizonyosan legkevesebb 45 ember halálát okozta.</p>

Több tucatnyian eltűntek, legalább 110 embert kórházban ápolnak, közülük tíz állapota válságos - közölte az indonéziai katasztrófavédelem szóvivője. Nagy erőkkel kutatnak túlélők után Cianjur falu közelében, amelynek lakóit földcsuszamlás temette maga alá, itt mintegy 30 embert tartanak nyilván eltűntként.
    A hatóságok becslései szerint a szerdai földmozgás 18 ezer épületet rongált meg.
    Susuilo Bambang Yudhoyono indonéziai államfő a nap folyamán a földrengés sújtotta térségbe utazik.
    A földmozgást, amelynek központja a nyugat-jávai Bandungtól 104 kilométerrel délkeletre a tengeren, 64 kilométer mélységben volt, számos utórengés követte. A földrengést a fővárosban, Jakartában is érezni lehetett, az emberek pánikszerűen az utcára menekültek. A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ az epicentrumtól néhány száz kilométeres térségre vonatkozó, lokális szökőárriadót rendelt el, de fél órával később lefújták a figyelmeztetést.
    A tektonikus törésvonalak mentén fekvő Indonéziában gyakoriak a földrengések. Öt évvel ezelőtt, 2004 decemberében pusztító szökőárat indított útjára egy nagy erejű földrengés Indonézia nyugati partjainál. A cunami közel 230 ezer ember életét oltotta ki az Indiai-óceán térségében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?