Trump válaszolt Michelle Obamának, korruptnak nevezte az előző kormányzatot

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren válaszolt Michelle Obama volt first lady őt bíráló, előző napi beszédére, és korruptnak minősítette Barack Obama kormányzatát.

„Obama és Biden kormányzata a történelem legkorruptabb kormányzata volt, beleértve azt a tényt is, hogy rajtakapták őket a kampányom munkatársai utáni kémkedésen, amely országunk történetének legnagyobb politikai botránya. Ezt hazaárulásnak nevezik. Köszönet a kedves szavakért, Michelle!” – írta Trump.

A demokraták elnökjelöltállító konvenciójának első napján, hétfő este Michelle Obama mondta a záróbeszédet, amely nagy visszhangot keltett az amerikai politikai és közéletben. A The Hill című újság szerint a korábbi elnök felesége „ragyogott”, amikor „közvetlen támadást intézett érzelmekkel áthatott beszédében”. A CNN elemzője pedig rámutatott, hogy Michelle Obama olyat tett, amit elődei még soha, azaz „örökre megváltoztatta, ahogyan volt first ladyk kampányokban élnek a fantasztikus befolyásukkal”.

Hosszas beszédében Michelle Obama azt fejtegette, hogy Trump „rossz elnök”, aki szerinte „egyszerűen képtelen annak lenni, akire nekünk szükségünk van”. Arra buzdította az amerikaiakat, hogy szavazzanak Joe Bidenre „úgy, mintha az életük függne tőle.”

Donald Trump már keddre virradóra reagált a beszédre. „Kérem, magyarázza el valaki Michelle Obamának, hogy Donald J. Trump nem lenne itt, a gyönyörűséges Fehér Házban az ő férje munkája nélkül” – írta a Twitteren. Majd leszögezte: a Trump-kormányzat „a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építette fel” és „milliók életét mentette meg”. Emellett hozzáfűzte, hogy jelenleg „még a korábbinál is erőteljesebb gazdaság” újjáépítésén fáradozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?