Trump nem veszi fel az elnöki fizetést

Washington |

<p>Egy dollárt kér &ndash; ahogy azt a milliárdosok szokták, ha fizetett funkció szakad a nyakukba.</p>

A CBS televízió műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem is tudja, hogy mennyi pénzről van szó. Évi négyszázezer dollárról – közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt felvesz. Az egyórás interjúban Trump a konkrét politikai kérdésekről viszonylag keveset beszélt. A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, s olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár – hangsúlyozta – az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát. Az okos és erős Hillary Trump most dicsérte Hillary Clintont, „nagyon okos és nagyon erős” nőnek nevezte, de amikor a riporternő arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban mondott róla, azt válaszolta: „nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról”. Arra a kérdésre, hogy a kampányban hangoztatott ígéretéhez híven megbíz-e egy speciális ügyészt Hillary Clinton ügyeinek kivizsgálására, azt fejtegette, hogy még megfontolja, egyelőre inkább a munkahelyteremtésre, az egészségbiztosítás átalakítására és a bevándorlásra összpontosítja. „Nem akarom bántani őt” – mondta Clintonról, sőt, tette hozzá, reméli, hogy a következő interjút ebben a műsorban vele közösen adhatja. Ez volt az első televíziós interjú, amelyet Trump a megválasztása óta adott. Saját győzelmét annak tulajdonítja, hogy az amerikaiak belefáradtak a Barack Obama elnöksége alatti, nyolcévi demokrata kormányzásba, abba, hogy nincs elég munkahely, és abba, hogy 6000 milliárd dollárt költött a kormány háborúkra a Közel-Keleten. Trump a riporternő kérdésére nem akarta kifejteni, hogy neki és leendő kormányának milyen stratégiája lesz például az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzésére. „Ezt nem a tévében akarom elmondani” – szögezte le. A szintén erős Melania A megválasztott elnök biztosította a New York-i Trump-torony előtt és tucatnyi másik amerikai városban a megválasztása miatt tüntetőket, hogy a félelemre senkinek nincs oka, ezt már többször is hangsúlyozta, s ha ismernék őt, minden aggodalom szertefoszlana.Trumphoz az interjú felénél csatlakozott először a felesége, Melania Trump, majd a gyermekei. Melania Trump az interjúban arról beszélt: nem tart attól, hogy ne tudna megfelelni a first lady szerepének. „Erős vagyok és magabiztos” – szögezte Melania Trump.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?