Trump nem hívta meg Putyint az ENSZ reformjáról szóló csúcstalálkozóra

Moszkva |

<p>Nem kapott meghívást Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerétől, Donald Trumptól arra a New York-i csúcstalálkozóra, amelynek részvevői az ENSZ reformját fogják megvitatni - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.</p>

Sajtójelentések szerint Trump az ENSZ-közgyűlés általános vitája kezdetének előestéjére hívott össze egy ilyen tanácskozást New Yorkba. A Reuters úgy értesült, hogy az eseményre azok a vezetők kaptak meghívást, akik aláírtak egy tíz pontból álló nyilatkozatot, amely arra szólítja fel António Guterres főtitkárt, hogy fogjon bele a világszervezet "hatékony és célszerű megreformálásába". 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban közölte, hogy Putyin idén nem vesz részt a Közgyűlés munkájában. A 72. ülésszak általános vitája idén szeptember 19-én kezdődik Guterres beszédével, Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter elnöklete alatt. Trump először szólal majd fel az ENSZ-ben. 

Az előzetes tervek szerint az Oroszországot képviselő Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 21-én mondja majd el beszédét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?