Trump mostantól az építő együttműködésre koncentrál Oroszországgal

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzésében azt írta: eljött az ideje, hogy Washington az amerikai elnökválasztás befolyásolására vonatkozó vádak helyett az építő együttműködésre koncentráljon Oroszországgal.</p>

A G20-ak hamburgi csúcstalálkozójának margóján az elnök hosszas megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amelynek során többször erőteljesen utalt Moszkva állítólagos választási beavatkozására. Putyin határozottan visszautasította a vádakat.

Az amerikai közélet egyik legforróbb vitatémája jelenleg az, hogy elfogadta, illetve elhitte-e Trump az orosz elnök tagadó válaszát, ahogy azt Putyin a pénteki találkozó után állította. Trump bírálói szerint az orosz elnök olcsón megúszta, és az amerikai média is Putyin sikereként értékelte a megbeszélést.

"Kérdéseket tett fel, én pedig válaszoltam. Nekem úgy tűnt, hogy elégedett volt a válaszokkal" - mondta Putyin.

Trump korábban úgy vélekedett, hogy Oroszország valószínűleg meghackelte a Demokrata Párt elektronikus levelezését, de szerinte más országok is beavatkoztak az amerikai belpolitikába.

A megbeszélésen jelenlévő Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott: a felek megegyeztek nézőpontjaik eltérésében annak érdekében, hogy továbbléphessenek olyan sürgető kérdésekre, mint amilyen a szíriai polgárháború.

"Őszintén, azt a választ kaptuk, amit vártunk" Oroszországtól - mondta újságíróknak az amerikai diplomácia vezetője vasárnap.

Ugyanígy vélekedett a CNN amerikai hírcsatornának nyilatkozó Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-hez akkreditált nagykövete is.

Haley szerint mindenki tudja, hogy az oroszok beavatkoztak az amerikai választásokba, és más országok választásaiba is.

"Az országoknak tudniuk kell, hogy következményei vannak annak, ha valaki beavatkozik a választásainkba" - szögezte le a diplomata a következmények részletezése nélkül.

Trump elmondta, hogy nem volt szó az Oroszországot célzó amerikai szankciókról a találkozó során. "Semmit sem teszünk addig, amíg meg nem oldjuk az ukrajnai és a szíriai problémát!" - hangsúlyozta az elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?