Trump még több atomfegyvert akar

Washington |

<p>Az amerikai atomarzenál kibővítését tartja szükségesnek Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön közzétett Twitter-üzenete szerint.</p>

"Az Egyesült Államoknak meg kell erősítenie és ki kell terjesztenie nukleáris képességeit, amíg a világ jobb belátásra nem tér az atomfegyverkezés területén" - írta a januárban hivatalba lépő elnök a közösségi oldalon.

Trump már az idei elnökválasztási kampányban állást foglalt amellett, hogy tovább kell fejleszteni az amerikai védelmi képességeket, és egy ízben arról is elmélkedett, hogy a világ biztonságosabb lenne, ha néhány további ország, például Japán vagy Dél-Korea is rendelkezne atomfegyverrel.

A csütörtöki üzenethez a leendő elnök környezetéből egyelőre nem fűztek további tájékoztatást, a Reuters hírügynökség azonban úgy véli, hogy Trump jelezni kívánta: kész támogatni az öregedő nukleáris fegyverzet korszerűsítését. Független becslések szerint a következő három évtizedben az 1000 milliárd dollárt is elérhetik az arzenál fenntartásának és modernizálásának költségei. 

Trump előző nap az amerikai védelmi minisztérium illetékeseivel találkozott, és egyebek között hadiipari beszerzési programokról tájékozódott.

A Reuters közlése szerint a megválasztott elnök Twitter-üzenete nem okozott érdemi változást a hadiipari cégek részvényeinek árában a tőzsdén, ellenben az uránbányászattal foglalkozó vállalatok papírjai jelentős mértékben megdrágultak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?