Trump kifizette a pornószínésznő hallgatását megvásárló ügyvédjét

Stormy
Washington |

Donald Trump amerikai elnök megtérítette ügyvédjének a 130 ezer dollárt, amellyel megvásárolta a Trumppal egyéjszakás kalandba keveredett Stormy Daniels pornószínésznő hallgatását.

Ezt Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester jelentette be. A kifizetés „tökéletesen jog szerintinek” fog bizonyulni – mondta a Fox News amerikai hírcsatornának adott interjújában Giuliani. „Az összeget nem kampánypénzből fedezték. Olyan tényt közlök önökkel, amelyet eddig nem ismertek. Nem sértették meg a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvényeket” – tette hozzá.

Az amerikai elnök ügyvédi csapatához nemrég csatlakozott Giuliani szerint Trump több hónap alatt térítette meg az összeget.
A volt polgármester állítása ellentmond Donald Trump korábbi kijelentéseinek. Az elnök eddig tagadta, hogy köze lett volna Michael Cohen ügyvéd akciójához.
 
Az interjút követően Giuliani a Washington Post című amerikai napilapnak is nyilatkozott, és azt mondta, hogy egyeztetett az elnökkel a visszatérítés nyilvánosságra hozásáról. A volt polgármester szerint a Fox Newson elhangzott állításai nem mondanak ellent Trump korábbi kijelentéseinek.
    
Az elnök „valószínűleg nem tudott” Cohen lépéséről, amikor az egész megtörtént – idézte Giulianit honlapján a CNN amerikai hírcsatorna.
 

Michael Cohen a választási kampány idején 130 ezer dollárt utalt át Stephanie Clifford pornószínésznőnek azért, hogy hallgasson a Donald Trumppal tizenkét évvel korábbi egyéjszakás kalandjáról. A Stormy Daniels művésznéven szereplő nő azonban kitálalt, s arra hivatkozott, hogy a titoktartásra vonatozó egyezség nem érvényes, mert nem szerepel rajta Trump aláírása. A nő további anyagi kártérítésért is pert indított. Cohen elismerte ugyan, hogy átutalta a pénzt a nőnek, de arról nem szólt, hogy miért tette ezt. Az ügyvéd ellen törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával nyomozást indítottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?