Trump "elvenné az egészségbiztosítást a dolgozó emberektől"

Washington |

<p>Az amerikai Demokrata Párt Steve Beshear volt kentuckyi kormányzót kérte fel, hogy a párt nevében reagáljon Donald Trump elnök kedd esti kongresszusi beszédére, s Beshear kijelentette, hogy az elnök &quot;elvenné az egészségbiztosítást a dolgozó emberektől&quot;.&nbsp;</p>

A 72 éves volt kormányzó egy sörözőben rögzített videoüzenetben adta meg a választ, és magát átlagos állampolgárnak beállítva ostorozta Trump elnök bejelentett gazdasági intézkedéseit. Arra is figyelmeztetett, hogy szerinte a republikánusok emberek millióinak egészségbiztosítását szüntetik meg, s éppen azokét, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. 

Steve Beshear azt állította, hogy a republikánusok szerint a kiskeresetű emberek "nem érdemlik meg az egészségügyi ellátást". A demokrata párti politikus úgy fogalmazott: a republikánusok eddigi minden ötlete az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény más egészségbiztosítási rendszerrel történő felváltására azt eredményezné, hogy csökken a biztosított amerikaiak lélekszáma, holott éppen ennek az ellenkezőjét ígérték. "Elnök úr, az emberek itt, Kentuckyban azt várják öntől, hogy állja a szavát, mert ez nem játék, ez élet-halál kérdése" - mondta a videoüzenetben Steve Beshear. 

Az elnöki beszéd tartalmára a továbbiakban nem reagált, hanem Donald Trump jellemét és vezetői képességeit kérdőjelezte meg, felhozva az elnök szerinte "felelőtlen" megjegyzéseit, amelyeket a hírszerző szervezetekre, a bíróságokra és a sajtóra tett. 

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője - az elsők között kommentálva az elnöki beszédet - "populistának" nevezte Donald Trumpot, és azt állította, hogy az elnök szavai és tettei között nagy a különbség. Cory Booker, New Jersey szenátora, akit a Demokrata Párt egyik felemelkedő csillagának tartanak, úgy vélte: Trump keveset tett és mondott annak érdekében, hogy érdemben megszólítsa politikája ellenzőit. 

"Meglepően elnökhöz méltó beszéd"

Az amerikai sajtó első kommentárjai Donald Trump szokatlan stílusát hangsúlyozták. A The Washington Post például azt írta, hogy Trump "meglepően elnökhöz méltó beszédet" mondott, és kiemelte, hogy az elnök, korábbi beszédeivel ellentétben, nem sok szót vesztegetett választási győzelmének hangsúlyozására, hanem a jelen helyzettel és a teendőkkel foglalkozott. A lap megjegyezte: miközben Donald Trump hű maradt "nacionalista filozófiájához", a stílusa nyugodt volt. A The New York Times "optimistának" minősítette az elnöki beszédet, a The Wall Street Journal szerint pedig Trump ténylegesen elnöki víziókat vázolt fel. A jobboldali napilap a beszédet szenvedélyesnek látta, kiváltképp, amikor Trump azt kérte a kongresszustól, hogy egységesen támogassa az egészségbiztosítás átalakítását és az adóreformot. "Olyan teljesítmény volt ez, amilyet a republikánus vezetők vártak" - állapította meg a The Wall Street Journal. 

Óvatos optimizmus

Az üzleti körök óvatos optimizmussal reagáltak a beszédre: megelégedettséggel fogadták a várható adócsökkentésekről és az infrastrukturális beruházásokról mondottakat, de hozzátették, hogy a Trump által felvázolt tervek részletei még nem ismertek. Juanita Duggan, a kisvállalkozók egyik országos szervezetének vezetője például azt mondta a The Wall Street Journalnek, hogy "a kisvállalkozók már régóta vártak egy ilyen beszédre". Joshua Bolten, a Gazdasági Kerekasztal nevű szervezet elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy az elnöki beszédben elhangzottak biztatóak az átfogó adóreformmal kapcsolatban, amelyre szerinte az országnak szüksége van a gazdasági növekedéshez és a magasabb béreket biztosító munkahelyek megteremtéséhez.

A tévécsatornák az elemzések és kommentárok mellett többször is visszajátszották az elnöki beszédnek azt a részét, amelyben Donald Trump a veteránok megbecsüléséről szólt, és a januárban Jemenben elesett amerikai tengerészgyalogos, Ryan Owens özvegyéhez fordulva beszélt, Owens hősiességét méltatva. Carryn Owens meghívott vendégként az elnök lánya, Ivanka Trump és a first lady, Melania Trump mellett foglalt helyet, és potyogtak a könnyei, miközben a kongresszusra legalább egyperces csönd ült, majd a politikusok felállva tapsoltak az özvegynek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?