Trump: a republikánusok nem tartották be ígéreteiket

Washington |

<p>A szenátus republikánus politikusait okolta az új egészségbiztosítási törvény elfogadásának eddigi kudarcáért Donald Trump amerikai elnök hétfőn, egy nappal az Obamacare-t leváltani hivatott törvény újabb szenátusi szavazása előtt.</p>

Az elnök egy fehér házi rendezvényen mondott rövid beszédet olyan meghívott családok előtt, akiket a Fehér Ház szerint kifejezetten hátrányosan érint az Obamacare, az előző elnök, Barack Obama nevével fémjelzett és változatlanul érvényben lévő egészségbiztosítási törvény.     

Trump kijelentette, hogy a demokrata párti politikusok ígéretei az Obamacare kapcsán "hazugságok, nagy, kövér hazugságok" voltak. Az elnök azonban ezúttal a republikánus szenátorokat okolta, hogy mindeddig nem sikerült az Obamacare visszavonása és új törvény megszavazása. "A republikánus szenátorok nem végezték el a munkájukat és nem vetettek véget az Obamacare rémálmának" - fogalmazott. Figyelmeztette a republikánusokat, hogy következményei lesznek, ha nem szavazzák meg az Obamacare visszavonását és az új egészségbiztosítási törvényt. Nem részletezte azonban, hogy milyen konkrét következményekre gondol. Csak annyit mondott: a szenátoroknak kedden még egy esélyük lesz választási ígéreteik betartására.

Hangsúlyozta: tudomása szerint a szenátusban "nagyon közel" járnak ahhoz, hogy meglegyen a szükséges számú voks a régi törvény visszavonásához és az új elfogadásához.

A szenátus kedden szavaz ismét a törvényről, ám egyelőre változatlanul nagy a vita és nincs egyetértés a republikánus politikusok között. A Politico című lap egyenesen "gyászosnak" nevezte a helyzetet a republikánusok számára. Ötven voksra lenne szükség a sikerhez, a republikánusoknak 52 szenátoruk van, ám két szenátor állítólag biztosan nem voksol, John McCain arizonai politikus távol van agydaganatának kezelése miatt, és három-négy szenátor csak feltételekkel lenne hajlandó szavazni. Van, aki az Obamacare visszavonását megszavazza, de az új törvényjavaslatot már nem, más szenátorok viszont csakis akkor szavazzák meg az érvényben lévő egészségbiztosítási törvény visszavonását, ha egyúttal megszavazható az új törvény is. A demokraták egyhangúlag elutasítják az Obamacare visszavonását és a republikánusok törvénytervezetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?